Létrehozva: 2021.10.23.

Szijjártó Péter: 65 évvel ezelőtt cserbenhagyták a magyarokat

Hatvanöt évvel ezelőtt „hiába harsogta a sajtószabadság ikonja, a Szabad Európa Rádió a magyar médiatörténet talán legsúlyosabb fake newsát, hogy mindjárt itt a segítség, ma már tudjuk a fájdalmas igazságot: senki nem jött segíteni, cserben hagytak minket” – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékező bejegyzésében hangsúlyozta, a magyarok hősként szálltak szembe a kommunista diktatúra elképesztő túlerejével, a küzdelem tétje pedig a szabadság volt.

„Mi, magyarok akkor is a szabad világhoz akartunk tartozni”, amely ugyanakkor „cserben hagyott minket”, így elvesztettük a szabadságharcot, és vele együtt elvesztettük a következő több mint három évtized szabadságát – fejtette ki.

Szijjártó Péter
Fotó: Facebook

Kiemelte, „elvesztettünk tíz- és százezreket: azokat, akik hősi halált haltak, azokat, akiket örök életükre megnyomorítottak, azokat, akik menekülni kényszerültek és azokat is, akik nem térhettek haza. Sok olyan nemzeti hős is erre a sorsra jutott, aki sportolóként szerzett dicsőséget és örömet a nemzetnek a nehéz és szomorú években” – emlékeztetett Szijjártó Péter.

Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok húztak szerelést távoli tájakon – folytatta -, de akárhol versenyeztek is, büszkék maradtak magyarságukra.

„Góljaik, győzelmeik pillanatnyi felüdülést és reményt adtak az itthoniaknak. Már amennyiben persze tudomást szerezhettek róla” – írta a miniszter, aki bejegyzését úgy zárta: „Tisztelet a hősöknek, szégyen a cserbenhagyókon, éljen a szabad Magyarország!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább