Létrehozva: 2021.01.15.

Szijjártó Péter a vakcinával kapcsolatos fontos döntésről beszélt

Ha meglesz az engedély, megkezdik a vakcinák szállítását keleti irányból is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyben a vakcina beszerezési lehetőségeiről beszélt.

„A mindenki által várt euforikus pillanatok a tavalyi év végén és az idei év elején elmaradtak, legalábbis azokat egy magyar-osztrák határon megjelenő kisteherautó nem tudta kiváltani, amiben azt mondták, hogy ott van a nagy mennyiségű oltás benne. Minden egyes nap, ami az Európai Bizottság késlekedése miatt a mostani szigorításokkal telik, az újabb és újabb gazdasági károkat okoz az Európai Uniónak, és ugye napi szinten emberek életét veszélyezteti, ezért fontos, hogy minél gyorsabban be tudjuk oltani az embereket itt Magyarországon, ezért döntöttünk úgy, hogy külön vakcina-beszerzési utakat is keresünk„ – mondta Szijjártó Péter.

Kiemelte, hogy mind a kínai, mind az orosz gyártóval intenzívebbé váltak a megbeszélések. A megállapodási szándék megvan mind a két oldalról.

„Amint a magyar nemzeti hatóság megadja az erre vonatkozó engedélyt, megkezdjük a vakcinák szállítását keleti irányból” - tette hozzá.

Folyamatosan konzultálnak az Egyesült Arab Emirátusokkal és Bahrein kormányával, ahol a kínai oltóanyagot már nagy mennyiségben felhasználták.

1 513 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 349 149 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 111 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 177 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 225 021 fő, az aktív fertőzöttek száma 112 951 főre csökkent. 4 600 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 337-en vannak lélegeztetőgépen. Csütörtökök estig összesen már 105 728 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozók, valamint idősotthonban lakók és dolgozók. Kedden újabb vakcinaszállítmányok érkeztek, amelyek összesen közel 51 ezer ember oltását teszik lehetővé, így folytatódik az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések és február 1-ig érvényben is maradnak. A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből jelenleg csak a Pfizer és a Moderna vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével. Az első szállítmány a Pfizer-vakcinából érkezett Magyarországra 2020. december 26-án, így a kórházi oltópontokon elkezdődhetett az egészségügyi dolgozók oltása. A Moderna-vakcinából az első szállítmány január 12-én érkezett Magyarországra. Összesen eddig 129 860 emberre elég oltóanyag érkezett az országba, amelynek nagy részét már beoltották. A kormány lassúnak tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és szállítást. A magyar emberek egészségének és életének megvédése érdekében az EU-s vakcinabeszerzésen túl is szükséges oltóanyagok beszerzése. A kormány ehhez kész további pénzügyi fedezetet biztosítani és az ezzel kapcsolatos feladatokkal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert bízta meg – az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg. Kérjük, hogy azok az egészségügyi dolgozók, akik még nem tették meg, mielőbb jelentkezzenek az oltópontokon időpontért. Kórházi oltópontok elérhetősége: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/korhazi-oltopontok-elerhetosege-egeszsegugyi-dolgozok-szamara Hétvégén folytatódik a nagyobb létszámú idősotthonok lakóinak és dolgozóinak az oltása is, oda oltócsapatok érkeznek. Eddig közel 7 ezer idősotthonban lakót és dolgozót oltottak már be, a most következő hétvégén több mint 3 ezer gondozott és dolgozó beoltása várható a Moderna-vakcinával. A következő hetekben újabb vakcina-szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás mind az egészségügyben, mind az idősotthonokban, majd az oltási tervben megjelölt további célcsoportok körében is, majd megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra már több mint egymillióan regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton.

Péntek 14 óráig regisztrálhatnak a hétvégi tesztelésre a szociális alapszolgáltatásban, a gyermekjóléti alapellátásban, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézeti ellátásban dolgozók – többek között falugondnokok, házi segítségnyújtást végző szociális dolgozók, családsegítők, utcai és közösségi szociális munkát végzők, hajléktalanellátásban dolgozók, gyermekvédelemben dolgozók. A tesztelést a kormányhivatalok szervezik a január 16-17-ei hétvégén, országszerte több mint 120 mintavételi ponton. Jelentkezés: a https://szocszures.kh.gov.hu/. A teszteléshez adatlap kitöltése is szükséges, amely az Szociális Ágazati Portálról (http://szocialisportal.hu) tölthető le. A kormányhivatalok kérik, hogy aki teheti, az adatlapot két példányban, immár kitöltve vigye magával a megjelölt mintavételi pontra – ezzel is elősegítve a tesztelés minél gyorsabb lebonyolítását.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast