Létrehozva: 2021.01.20.

Szijjártó Péter elhagyta a kormányülést, elmondta miért

Munkás napok vannak mögötte és előtte.

„Zajlik még a kormányülés, de néhány percre engedélyt kaptam arra, hogy kijöjjek, ugyanis telefonon beszéltem Mihail Muresko-val, Oroszország egészségügyi miniszterével.„- osztotta meg követőivel a legfrisebb eseményeket Szíjjártó Péter.

Kiderült: vakcina-ügybe egyeztettek.

 

Ugye szorít az idő, minél előbb jó lenne, hogyha nagyszámú, biztonságos és hatékony oltóanyag érkezne Magyarországra, hiszen naponta több mint 100-an halnak meg koronavírusban. A naponta korlátozó intézkedések 10 milliárd forintos nagyságrendű kárt okoznak a magyar gazdaságnak. Tehát erre a megoldást az jelentené, hogyha minél előbb tudnánk nagy számban hatásos és biztonságos oltást az országba hozni és azt a magyar embereknek beadni.” -magyarázta a beszélgetés okát.

A gyógyszerészeti hatóságunk jelenleg is Oroszországban vannak és a gyárban tanulmányozzák az orosz vakcina gyártási folyamatát.Elmondta: a holnapi nap folyamán az orosz egészségügyi hatóságnál tesznek látogatást és folytatnak konzultációkat. Azért, hogy ne veszítsünk időt, a jogászok is folyamatosan dolgoznak itthon, elküldték a szerződéstervezetet, amely alapját jelenthetné a vakcina Magyarországi szállításának. Hamarosan megállapodás is születhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját