Létrehozva: 2020.04.03.

Szijjártó Péter: Hat géppel négymillió maszkot hoznak Budapestre

A Wizz Air gépei nemrég landoltak Pekingben, és védőfelszerelésekkel megpakolva érkeznek vissza Magyarországra.

A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.

A politikus Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatóval tárgyalt. A megbeszélésen kiemelte: a Wizz Air kulcsszerepet játszik Magyarország „történelmének legnagyobb hazatérési akciójában” és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában.

Szijjártó Péter emellett fogadta a Huawei delegációját, amelyet Wu Biqiang, a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet.

A miniszter kiemelte, hogy a Huawei az egyik legjelentősebb vállalat a világgazdaság digitális átállásának szempontjából, a cég Magyarországon is fontos beruházásokat hajt végre és több mint 300 embernek ad munkát.

A vállalat emellett hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre – közölte a külügyminiszter.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre