Létrehozva: 2020.05.04.

Szijjártó Péter: Nagy szerepet vállalhatnak a munkaerő-közvetítők

A munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újrakezdésben, ezért a kormány számít a közreműködésükre és a tapasztalataikra – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Prohumán Kft.-vel.

A vállalat több száz céggel működik együtt, és a 10 legnagyobb foglalkoztató egyike Magyarországon – indokolta a stratégiai szintű kapcsolatot Szijjártó Péter. A járványveszély felértékeli a munkaerő-gazdálkodásban szerzett tapasztalatokat, a kormány ezért a döntéshozatalban is számít Prohumán észrevételeire.

Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Magyarországon 2002 óta lehet közvetítő cégektől alkalmazottakat bérelni. A munkaerő-kölcsönzés azóta évi több százmilliárd forint forgalmat termelő iparággá fejlődött. A kormány a hétfői megállapodást megelőzően 84 céggel létesített stratégiai együttműködést, és ezzel is magyarázható, hogy az érintett cégek 25 ezerrel több munkavállalót foglalkoztatnak, és 5 százalékkal növelték a magyar cégek arányát a beszállítóik között – méltatta a magas szintű vállalati kapcsolatokat a tárcavezető.

Összegzése szerint csak a belföldi beszállítók bővülő részesedése több százmillió eurónyi megrendeléstöbbletet hozhatott az érintetteknek.

Szijjártó Péter úgy véli, hogy Magyarország kedvező helyzetben állhat a gazdasági újrakezdés elé, és nem kell lemondania arról sem, hogy a térség legvonzóbb befektetési célpontja maradjon. Ennek ugyanakkor a szakképzett munkaerő is feltétele amellett, hogy a vállalkozásokat adócsökkentés, bértámogatás, 2 ezermilliárd forint hitel- és 500 milliárd forint garanciakeret segíti a rendkívüli helyzetben – hangsúlyozta.

A Prohumán ügyvezető igazgatója közreműködést ígért a kormánynak abban, hogy a lehető legkevesebb munkahely szűnjön meg, továbbá minél több munkaadó, és befektetés érkezzen külföldről. 25 éves tapasztalataira építve a cég összekötő szerepet vállalhat a munkaadók és a munkavállalók között az átalakuló gazdasági viszonyok között – tette hozzá Zakor Sándor.

A budapesti székhelyű Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. a térségben meghatározó, Magyarországon pedig piacvezető vállalkozás munkaerő-közvetítésben és munkaerő-kölcsönzésben. A cégvezető közlése szerint 8 országban naponta 17 ezer munkavállalónak biztosítanak álláslehetőséget. A Prohumán nettó árbevétele 2017-ben megközelítette a 29 milliárd forintot, 2018-ban meghaladta a 34 milliárd forintot. Adózott eredménye eközben 941,5 millió forintról 1,2 milliárd forintra nőtt – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk