Létrehozva: 2021.05.26.

„Szívbeteg gyermekek szüleinek estek neki” – drámai beszámoló az egészségügyi dolgozóktól

A gyűlölködés ellenére is helyt kell álljanak a betegek miatt.

A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet orvosai és ápolói ugyanúgy helyt álltak és állnak a vírushelyzetben, mint az összes egészségügyi dolgozó országszerte. Ám a kezdeti szeretethullám után ők most azt tapasztalják, rengetegen támadják őket, annak ellenére is, hogy nap mint nap igyekeznek a legmagasabb szinten ellátni a betegeiket.

Illusztráció: MTI / Balogh Zoltán

„Egy évvel ezelőtt tapsoltatok nekünk, etettetek, szépítettetek, szerettetek minket. Aztán amikor az első hullám után ismét szigorú járványügyi beléptetést vezettünk be és a maszkviselést kértük, akkor már nemcsak szavakkal fenyegettétek kollégánkat, hanem tettlegesen is bántalmaztátok. Amikor elsők között vettük fel a védőoltást, akkor szó szerint azt írtátok a posztunk alá, hogy „dögöljünk meg„, és egyébként is csalás az egész, mert vizet fecskendőznek belénk egy kupakkal ellátott tűből. Most, amikor részlegesen feloldjuk a látogatási tilalmat azt írjátok nekünk, hogy felháborító, amit teszünk, mert csak a védettségi igazolvánnyal vagy negatív PCR teszttel rendelkezőket engedjük be a súlyos szívbetegeinkhez. A közösségi média oldalunkon nem csak minket küldtök a pokolba, hanem egymás halálát is kívánjátok, szívbeteg gyermekek szüleinek estek neki. Ez már nekünk is sok! Kérjük, ne tegyétek!” – írták Facebook-oldalukon a megdöbbentő sorokat. „Tudjátok, mi több mint egy éve fronton vagyunk és harcolunk értetek. Mi itt voltunk karácsonykor, oltottunk húsvét vasárnap, és a mai napon, pünkösd hétfőjén is várjuk az oltakozókat. De ezt a harcot egyedül nem tudjuk megvívni, csak közösen sikerülhet legyőzni a járványt.”

Lehet, hogy a kommentelőknek ez csak egy-egy hirtelen felindulásból megírt gyűlölködő poszt, amiben mások halálát kívánják vagy az orvosokat küldenék másvilágra, de az egészségügyben dolgozóknak ez akkor is rosszul esik, pedig a lelki teher, amit a vállukon visznek, nem kevés így sem.

„Nekünk is van szívünk és lelkünk is, és egy ilyen hozzászólás elolvasása után is gondoskodnunk kell a lélegeztető gépen lévő koronavírusos betegeinkről, be kell lépnünk a műtőbe, hogy szíveket operáljunk, állandó készenlétben kell lennünk, hogy életeket mentsünk, transzplantáljunk. Arra kérünk benneteket, hogy a jövőben a mi facebook oldalunkon ne bántsátok sem egymást, sem minket.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát