INSIDER

Szívszorító: Magányosan karácsonyozik Illés bácsi, a gödöllői cukrász

Amióta májusban be kellett zárnia híres üzletét, egyedül, munka nélkül tölti mindennapjait az idős, beteg cukrászmester.
  • Szerző: Ripost

 Első karácsonyát tölti munka nélkül, teljesen magányosan a 78 éves Barna Illés cukrászmester. A bácsi 50 év után idén tavasszal zárta be cukrászdáját, miután a NÉBIH egy lakossági bejelentés alapján vizsgálatot tartott nála. Az üzlet nem felelt meg a szabványoknak. Bár Illés bácsi 64 év kisiparosság után kényszerült feladni szakmáját, nem tehetett mást: ha nem zárja be boltját örökre, akkor hatalmas bírságra számíthatott volna. Idén karácsonykor így

a gödöllőieknek nélkülözniük kell a békebeli krémeseket, Illés bácsinak pedig a munkát,

ami az egész életet jelentette számára.

 

A 78 éves férfinak már csak egyetlen családtagja él. Bár hatan voltak testvérek, már csak egy maradt. Gyermekei nincsenek, mert bár volt felesége, az asszony elhagyta egy másik férfi miatt.

Így marad az egyedüllét az idős bácsinak, aki ma már pihenéssel tölti a nyugdíjas éveket. Igaz, szüksége is van rá, hiszen 15 éve komoly szívbeteg,  két agyi infarktusa is volt, és kétszer operálták.

"Mindig van mit csinálni egy kertes házban, így pihenéssel meg munkával telnek a napjaim. De süteményt nem csinálok! Bezártam, azóta

nem sütök másnak, én pedig nem szeretem a süteményt"

– magyarázta Illés bácsi a %%-nak. A férfi azt mondja, egy régi barátjának a fia látogatta meg az ünnepek előtt, karácsonykor pedig majd átszalad a keresztfiát meglátogatni, de ezt leszámítva egyedül tölti az ünnepeket.

"Nem haragszom én senkire, Isten majd visszaadja mindenkinek, ami jár. Ma is hárman odajöttek hozzám a zöldségesnél, kérdezték tőlem, hogy vagyok, hogy telnek a napjaim.

Engem szerettek az emberek, én meg őket!

A vendégek meg voltak elégedve velem mindig" – mondja szomorúan.

Karácsonykor Illés bácsi számára a legnagyobb ajándék az lehetne, ha újra kinyithatná békebeli cukrászdáját, és valószínűleg a gödöllőiek számára sem lenne utolsó ajándék, ha ehetnék újra a krémest. A krémest, aminek a receptje talán Illés bácsi titka marad. Azt mondja ugyanis, egyszer odaadta a híres krémes receptjét, de az illetőnek nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. "Senkinek semmit nem adok!" - mondja határozottan, majd azt kéri, jó egészséget kívánjunk csak neki, másra ő már nem vágyik ennyi idősen!

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?