Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.10.

Szlávik János szerint ekkor érhetjük el nyájimmunitást

Szlávik János úgy látja, hogy ha védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, akkor hamarosan elérhetjük a tömeges immunitást a vírussal szemben.

Szlávik János szerint, ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás – írja az MTI. Ehhez azonban az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka oltott legyen. Mint mondta, a több mint 2,5 millió beoltott embernek már van hatása a járványra, ami nem jelenti azt, hogy az új fertőzöttségi esetszámok drámaian csökkennének, de valamelyest javulnak majd az adatok.

Szlávik János infektológus fõorvos
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban elmondta, az Európai Gyógyszerügynökség valóban kapcsolatba hozta a vérrögképződést az oltással, de ezek ritka esetek voltak a beadott oltások számához viszonyítva. Hozzátette, hogy az oltást továbbra is javasolja, hiszen annak előnyei jócskán meghaladják hátrányait. Jövő héttől pedig elérhető lesz Magyarországon is a Janssen cég koronavírus-elleni egydózisú vakcinája, ezzel már hat védőoltással oltanak itthon.

Továbbra is folyamatos az idősek, a krónikus betegek, a kritikus infrastruktúrában és a köznevelésben dolgozók, valamint a pedagógusok oltása. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus brit mutánsa egyre több fiatalt betegít meg, a tapasztalatok szerint 30-40 éves fiatalok kerülnek sokszor súlyos tünetekkel kórházba. Ez azt mutatja – tette hozzá -, hogy a fiataloknak is kérniük kell az oltást, hiszen ők is veszélyben vannak a fertőzéstől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát