Létrehozva: 2022.01.14.

Hogy történhetett? Szlovákiából száguldott Magyarországra az elszabadult tehervonat

A mozdonyvezetője feltehetően nem húzta be a rögzítőféket, így szabadulhatott el a tehervonat, ami Kassáról egészen Magyarországig gurult át.

Elszabadult egy tehervonat Szlovákiában, és egészen Magyarországig gurult. Az esetnek szerencsére nem lett sérültje vagy halálos áldozata, a szakértők pedig megállapították, mi okozta a bajt.

A magán vasúti teherszállító társaság mozdonyvezetője feltehetően nem húzta be a rögzítőféket, ezért szabadulhatott el egy teherszerelvény, amely Kassáról egészen Magyarországra gurult át.

Ezt Andrej Doležal közlekedési miniszter jelentette ki az élőben közvetített sajtótájékoztatóján.

Doležal elmondta, hogy a magántársaság a szállítmányozási teendőket intézte a Kassa-Bárca állomáson, ezért várakozott ott a szerelvény.

„A magáncég mozdonyvezetője feltehetően mulasztást követett el, de ezt a vizsgálat során kell megállapítani. Feltehetően nem húzta be a rögzítőféket, a szerelvény pedig a terepviszonyok miatt mozgásba lendült és egészen Magyarországra gurult” – írta le a miniszter a történteket.

(via Parameter)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát