Létrehozva: 2017.09.04.

Szörnyű dolgot hallott a kómába esett fiú édesanyja a hintatragédia pillanatában

Megszólalt a várpalotai hintatragédiában életveszélyesen megsérült fiatal édesanyja. Az asszony elmondta, hogy hallotta a fiú sikolyát.

Brutális baleset történt szombat délután Várpalotán, ahol egy hatalmas kalapácshinta menet közben kettétört. Egy fiú élet-halál között lebeg.

A rémálomszerű baleset legszerencsétlenebb érintettjei egyértelműen egy veszprémi család tagjai voltak. A nemrég nagykorúvá lett Krisztofer testvérével, a 15 éves Szandival és édesanyjukkal ültek fel a 80 kilométeres sebességgel forgó monstrumra.

Miután a hinta felső szára leszakadt, Krisztofer az ütközéstől 8 métert repült magatehetetlenül, majd a járdaszegélynek csapódott

A helyszínen újraélesztették, végül a mentők először a veszprémi kórházba, majd onnan a győri intézmény idegsebészetére szállították.

A szörnyűség előtti pillanatban egy hatalmas kiáltást hallottam – a fiamé volt. Akkor már tudhatta, amit én még nem.

Éjszaka volt egy két és fél órás műtétje, erősen sérült az agya, a koponyája is összetört. Azt mondták az orvosok, ha életben is marad, biztosan nem fog már felépülni – fakadt ki sírva Máthé Diána a Borsnak. – Mindenképpen perelni fogjuk az üzemeltetőt, ki­zárt, hogy megússzák, meg kell fizetniük mindenért – magyarázta zokogva az asszony, aki hozzátette, hogy nem szeretné, ha a fia halálhírét keltenék, ugyanis bízik abban, hogy jobbra fordul az állapota.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre