Létrehozva: 2021.03.02.

Szörnyű dolgot tett az otthon vezetője a gondozásra szoruló idősekkel

Hatalmas kárt okozott a férfi, aki az idősotthont vezette.

Százezrekkel károsított meg gondozásra szoruló embereket egy idősotthon vezetője. A férfit kedden nem jogerősen 2 év felfüggesztett börtönre ítélték és tíz évre eltiltották a szociális intézményvezetői foglalkozástól – tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-t.

Fotó: Pixabay

A közlemény szerint a férfi 2008. január 1-jétől egészen 2012. június 30-ig vezetett egy önkormányzati, idősek gondozásával foglalkozó intézményt. A férfi 2009-ben az érintett település akkori polgármesterének felvetette, hogy hozzanak létre egy alapítványt. Az alapító okirat szerint az alapítványt „a településen élők szociális, egészségügyi, kulturális és sport területen történő megsegítésére és támogatására” hozták létre. Valójában azonban az idősotthon vezetője az önkormányzati kifizetéseket és tartozásokat akarta azon keresztül fedezni.

A Pest Megyei Bíróság 2010. szeptember 24-én nyilvántartásba vette az alapítványt, majd a végzés ellen a Pest Megyei Főügyészség fellebbezést nyújtott be, amelynek a Fővárosi Ítélőtábla helyt adott, így az alapítványt 2011. január 4-én törölték a nyilvántartásból.

Az idősotthon vezetője az alapító okirat aláírásának napjától 2011. március 7-ig „az idősgondozással foglalkozó önkormányzati intézménybe felvett vagy már ott lakó gondozottak tartózkodását az alapítvány számlájára történő 800 ezer vagy 1 millió forint befizetéséhez kötötte”. Mindezt az érintetteknek a havi ellátási díjon felül kellett befizetniük. Erre azonban az ellátási szerződésekben semmilyen kitétel nem volt. A vádlott összesen 12 millió 565 ezer forint kárt okozott a sértetteknek, amelynek egy részét az önkormányzat megtérítette. Mindezek alapján a bíróság a férfit 18 rendbeli zsarolás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre ítélte – 5 év próbaidőre felfüggesztve – és a szociális intézményvezetői foglalkozástól 10 évre eltiltotta.

Az ügyész a minősítés megváltoztatása iránt fellebbezett, míg a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn, így az ítélet nem jogerős – olvasható a törvényszéki közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban