Létrehozva: 2021.05.10.

Ezt teszi a Szputnyik azokkal, akik voltak már koronások

A Ripost egyik olvasója állítja, lehet valami az előzetes hírekben.

Meglepő teória volt olvasható a koronavírus és a Szputnyik kapcsolatáról. A szakértők szerint az orosz vakcina első adagja azokat viseli meg, akik túlestek már a koronavíruson. Ők három héttel később a második dózist könnyebben vészelik át.

Képünk illusztráció
Fotó: AFP

Ezt meg tudja erősíteni a Ripost egyik olvasója, aki január legelején esett túl a koronavíruson.

„Az első oltás után némi hányinger, fejfájás, gyengeség, és 38,5-ös láz döntött ágynak. Az egész másfél nap alatt elmúlt. Nem aggódtam, mert tudtam, hogy a vakcinától vagyok rosszabbul, nem valami rejtett vírustól” – mondta lapunknak a 40 éves Zoltán, aki múlt hétvégén kapta meg a Szputnyik második adagját.

Elmondása szerint felkészült egy újabb másfél napos kihagyásra, erről azonban most szó sem volt.

„Inkább mentálisan viselt meg, ahogy vártam a lázat. De otthonról tudtam dolgozni és étvágyam is volt. Másnap estére megfájdult a torkom, de reggelre az is elmúlt. Lázam, fejfájásom és hányingerem sem volt szerencsére” – mondta a férfi, aki a januári vírussal és a mostani oltással jelenleg két darab védettségi igazolvánnyal is rendelkezik.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

mandiner.hu

Milliárdos üzletember: Nem kell szeretni Magyar Pétert, de támogatni kell

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak