Létrehozva: 2020.01.27.

Születése óta küzd életéért a 3 éves Lara

Mióta három évvel ezelőtt világra jött a Baranya megyei Egerágon a kis Vizsi Lara, azóta harcol az életben maradásért. 

Szerető családjával nem adják fel a harcot. Csupán másfél napos volt, amikor bélelzáródással megműtötték, és hat hetesen diagnosztizálták betegségét: kiderült, cisztás fibrózisa van.

Fotó: Vizsi Zsanett

A kislány betegsége kóros sűrű váladék termeléssel jár, amely a szervei súlyos károsodásához vezet. Naponta kap kezeléseket, és gyógyszereket szed, nem is keveset: napi 17 szem az átlagos adagja. A rengeteg gyógyszer hatására a gyomra, a mája, az epéje és a hasnyálmirigye is károsodott.

Fotó: Vizsi Zsanett

„Lara legnagyobb harca, hogy minden nap ki tudja köhögni a tüdejében felgyülemlő sűrű váladékot. Az orvosok szerint a cisztás fibrózisos betegek átlagéletkora alacsony, de megfelelő eszközökkel ezen lehet változtatni, van, aki 65 évig is élt ilyen betegséggel” – mondta a Ripost-nak a bizakodó anyuka, Vizsi Zsanett, aki a beteg kislányon kívül három másik gyermeket is nevel. Mint elárulta, a kislánynak szüksége lenne köhögtető gépre, rázómellényre, mászófalra, sószobára, és fizikoterápiás gépekre, hogy megkönnyítse a mindennapjait és meghosszabbítsa az életét – ezek azonban több millió forintba kerülnek.

Fotó: Vizsi Zsanett

A betegek harmada éri meg a 18 éves kort

A cisztás fibrózist egy génhiba okozza. Leginkább súlyos légúti és emésztőszervi szövődményeket okoz. A betegség a külső elválasztású mirigyek kóros váladéktermelésével jár, és az érintett szervek károsodásához vezet. Az okát a mai napig nem tudják kezeléssel megszüntetni, a korszerű tüneti kezelésnek köszönhetően viszont a betegek életkilátásai javulnak. Mintegy egyharmaduk éri meg a 18 éves vagy annál idősebb kort.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast