Létrehozva: 2020.11.13.

Szűrőbuszok is segítik a fertőzésgyanús esetek kiszűrését

Szűrőbuszok is segítik a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését, ezzel tovább bővül az Országos Mentőszolgálat kapacitása – mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

Horváth Ildikó a III. kerületi Pók utca Duna felőli oldalán lévő szűrőbusznál elmondta, a járművek korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, azonban a járvány idején részt vesznek a koronavírus-gyanús esetek szűrésében.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, a járvány kezdete óta 320 ezer mintavételt végeztek úgy, hogy közben napi háromezer mentési feladatot is el kell látniuk.

Hozzátette: a szűrési munkába a betegszállítók tartalékkapacitását és a medikusokat is bevonták. Ezenkívül létrehoztak ötven úgynevezett statikus mintavételi pontot, és most a közép-magyarországi régióban hat szűrőbusz is segíti a munkát.

Fotó: MTI

Rétvári Bence a szűrőbuszokkal kapcsolatban megjegyezte, akik esetében a háziorvos előírta a tesztelést és akikkel a mentőszolgálat felvette a kapcsolatot, dönthetnek úgy, hogy – amennyiben egészségi állapotuk megengedi – nem otthon várják meg a mentő érkezését, hanem ellátogatnak a szűrőpontra és ott csináltatják meg a tesztet.

A szűrésről elmondta: a szűrőbuszhoz érkezőknél előbb gyorstesztet végeznek, és amennyiben pozitív az eredmény, megállapítják a fertőzöttséget. A negatív gyorsteszt-eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai elvégzik a PCR-tesztet is.

Kiemelte: a mobil szűrőbusznál a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat munkatársai együttműködnek.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a szűrőbusszal gyorsítani lehet a tesztelés folyamatát. Hozzátette: a kormány legutóbbi intézkedéseit is gyorsan hozták meg, gyorsabban, mint Ausztria, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Románia, Anglia, Franciaország, Csehország, Hollandia, Spanyolország, Luxemburg és Belgium, ahol sokkal rosszabbul állnak az egymillió főre vetített fertőzésszámmal.

Az Emmi államtitkára elmondta, hat ilyen szűrőbusz járja majd a közép-magyarországi régiót. Felidézte: a mentőszolgálat korábban 50 állandó mintavételezési pontot is felállított.

Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón megköszönte a kormánynak és a kormány egészségüggyel foglalkozó politikusainak, hogy lehetővé tették, a csepeliek új lehetőséget kapjanak a tesztelésre. Megjegyezte: az országban több ilyen mobil szűrőpont van, a legelsőt Csepelen hozták létre.

A politikus hangsúlyozta, azért van szükség ilyen mobil szűrőpontokra, hogy a koronavírus-megbetegedések számát minél jobban vissza tudják szorítani, annak érdekében, hogy az egészségügy megfelelően el tudja látni a feladatát.

Németh Szilárd azt kérte, mindenki tartsa be a kormány által meghozott járványügyi korlátozásokat, így többek között a kijárási tilalmat, a maszkviselést, a távolságtartást, az egyéni higiéniás szabályokat és legyenek fegyelmezettek, mert – szavai szerint – csak együttműködve, a szabályok maradéktalan betartása mellett tudunk úrrá lenni a járványon.

Számos településen növekedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken.

A koronavírus.gov.hu oldalon kiemelték: bár több településen az elmúlt héten stagnálás volt tapasztalható a víruskoncentrációban, az eredmények alátámasztják, hogy a járvány terjedése folyamatos, a tünetes és tünetmentes fertőzöttek száma az ország egész területén jelentős. Az adatok szerint a 45. héten Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Székesfehérváron és Szolnokon emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben. A vizsgált települések szinte mindegyikében jelentős mennyiségben mérsékelt vagy emelkedett koncentrációval mutatták ki a szennyvízből a koronavírust. Az NNK felhívta a figyelmet, hogy az egyéni felelősség szerepe továbbra is hangsúlyos a kockázatcsökkentésben. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és telefonon értesítse háziorvosát.
A hatékony szellőztetés legnagyobb jelentősége az egészség megőrzésében és visszanyerésében, illetve az életminőség javításában rejlik – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken.
Azt írták, hogy a helyiségek optimális páratartalma megakadályozhatja a súlyos légúti megbetegedésekért felelős penész kialakulását, a lakásszellőztetés biztosítja a friss levegőt, ami által kevésbé leszünk fáradékonyak, ki tudjuk magunkat pihenni, nő a koncentrációképességünk.

A fűtés megkezdése előtt portalanítsunk!

Hozzátették, hogy a fűtési szezonban kevesebbet nyitunk ablakot, ezért a lakás levegőjében felhalmozódik a vízpára, ami a lehűlt falakon és ablakokon lecsapódik. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével, ezáltal különböző légúti megbetegedésekkel jár. Többnyire asztmát, illetve allergiát okoz. Nagyon fontosnak nevezték, hogy ebben az időszakban is naponta többször valamennyi ablakot sarkig tárjuk ki, és így rövid ideig, de intenzíven szellőztessünk; nem kell megvárni, míg a falak lehűlnek. E rövid idő – pár perc – alatt a párás, szennyezett meleg levegő kitódul a lakásból, és helyére friss, tiszta levegő áramlik be. A fűtés megkezdése előtt érdemes portalanítani a lakásban és a fűtőtestet is takarítani kell. A bútorokon, a szőnyegekben, kárpitozott bútorokon megült porban sok, nyáron leülepedett pollen halmozódik fel. E szennyeződések lerakódhatnak a fűtőtesten vagy a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszerben is. Amikor ezeket üzembe helyezik, a feláramló meleg levegő magával ragadja a szennyezőanyag szemcséit, amelyeket belélegzünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte