Létrehozva: 2021.03.18.

A magyar virológus megmagyarázta, miért támadja a beteget több hullámban a brit mutáns

Különös következtetésre jutott Fejér Szilárd erdélyi kémikus, miután kislányát megfertőzte a brit koronavírus mutációja. Lányától naponta vett mintákat és véleménye szerint az eredmények azt igazolják, hogy a brit variáns kétszer teríti le a betegeket. Dr. Rusvai Miklós virológus magyarázatot adott arra, mi az oka, hogy a betegség során többször is megemelkedhet a vírusszám.

Miután Fejér Szilárd 7 éves lánya megfertőződött a brit mutánssal, a kislány betegsége alatt naponta vett tőle mintát és még négy önkéntestől, amelyeket aztán bevizsgáltatott. A teszteredmények után a szakember arra a következtetésre jutott, hogy mind a négy, 21-35 év közötti fertőzött enyhe tünetekkel átvészelte a betegséget, de mindegyikük mintájában látszott kisebb-nagyobb emelkedés a csúcs utáni 4-5. napon. Vagyis kétszer támadja meg a betegeket a brit mutáns!

A kémikus kislányának szervezetében a betegség harmadik napján hirtelen megnőtt a vírus mennyisége, majd négy napig folyamatosan csökkent, a 7. napon azonban ismét kimagasló vírusszámot mutattak ki. Szilárd iyenfajta „második hullámot” figyelt meg a négy önkéntesből háromnál.

Dr. Rusvai Miklós virológus magyarázatot adott erre.

Rusvai Miklós szerint akár milliószor több vírus lehet a nyálban vagy az orrnyálkahártyában később, mint az első napokban. Fotó: TV2

„Amikor a vírusfertőzés megered, belélegezzük a vírust, a vírus első lépésben általában a felső légutak hámsejtjeiben, az orrüregen belül, a garatban – még talán a légcsőben – elszaporodik és ezután a helyi szaporodási fázis után a második-harmadik napon bejut a vérbe. Ezt úgy nevezik szakmai nyelven, hogy virémia alakul ki” – magyarázta a szakember. A virémia során, amikor az érpályában van a vírus, az erek belső falát bélelő endothel sejtekben szaporodik el. Ez a második vírusszaporodási fázis.

Folyamatosan mutálódik a vírus, már a gyerekekre is sokkal veszélyesebb
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

„Mivel az erek behálózzák az egész szervezetünket, az ereket bélelő endothel sejtekben történő vírusszaporodás hatására nagyon megnövekszik a vírus mennyisége, és innentől kezdve a vírus a vérrel együtt eljut a bélhámba, a szívizomsejtekbe és a tüdősejtekbe is, gyakorlatilag minden szervbe, ahol fogékony sejtek vannak” – monda a Ripost-nak. Mivel rengeteg ilyen sejt van a szerveztünkben, óriási mennyiségben termelődik a vírus ebben az időszakban, és ilyenkor tömegesen ürül is a szervezetből. „Akár egymilliószor is több vírus lehet a nyálban vagy az orrnyálkahártyában, mint az első napokban. Ez a folyamat jellemző a vírusfertőzés során” – árulta el Rusvai Miklós. Ezért az újabb kutatások során a vírus mennyiségét már a nyálban vizsgálják, mert ha a nyálban több vírus van a kezdeti fázis után, mint az orrnyálkahártyában, ez azt mutatja, hogy nemcsak a felső légutakban szaporodik.

Akik könnyebben átvészelik a vírusfertőzést, azoknak a felső légútjában szaporodott csak a vírus és az immunrendszerük nem engedte, hogy a szétáradjon a szerveztükben, nem alakul ki virémia. Ezek azok az emberek, akik fertőzöttek és az orrváladékukból kimutatható a vírus, de nem betegednek meg, nem lesz a vérükben mérhető mennyiségű ellenanyag. Viszont ők is fertőzhetnek.

Ha további részletekre és más érdekességekre is kíváncsi vagy, akkor keresd a Ripost7 hetilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban