Létrehozva: 2020.01.30.

Tavaszias időnk lesz, hétvégén elővehetjük a vékony kabátot is

A következő napokban nem kell fagyra számítani, sőt, hétvégén kifejezetten enyhe időjárás lesz.

Csütörtökön változóan felhős időre számíthatunk, zápor, vagy hózápor inkább az északi tájakon fordul elő. Reggel -2, délután +7 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők. A délnyugati, nyugati szél megélénkül.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Pénteken kezdetben borult lesz az ég, szórványosan várható eső; aztán napközben csökken a felhőzet, előbukkan a nap. A nyugati szél erős lesz. 10 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

Hétvégén folytatódik a változékony időjárás: szombaton és vasárnap is előfordul elszórtan zápor, de mindkét nap lehet napsütés is. Szombaton a délnyugati, vasárnap az északnyugati szél erősödhet meg. Igen enyhe, tavaszias idő lesz: délutánonként 6-14 fok ígérkezik – írja a Köpönyeg.

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak