Létrehozva: 2021.05.06.

Egy éve fekszik kórházban Marietta: még újszülött kislányát sem vehette a karjába

Már meg sem ismernék a hangját a gyermekei: Marietta egy éve fekszik kórházban.

Szerző Ripost

Édesanyjuk hangját sem ismerné fel a hároméves Noel és alig egyéves húga, Adél. Nagy Marietta már egy éve kórházban fekszik tbc-vel. A betegséget lánya születése után diagnosztizálták nála. Azóta csupán kétszer lehetett otthon, pár hét erejéig. Még újszülött gyermekét sem vehette karjába, a kór miatt pedig kisfia életében sem lehet jelen, ugyanis még mindig fertőz. A gyerekekről édesapjuk, Tar Tamás gondoskodik.

Fotó: Pixabay

„Amikor hazaengedték a kisbabával, a tünetei rosszabbak lettek. Még a karjába sem tudta venni a gyerekeket. Kórházba került kivizsgálásra, ekkor diagnosztizálták tüdőtuberkulózissal, vagyis tbc-vel” – mondta a Blikknek Tamás, aki egy kis szabolcsi faluban dolgozik közmunkásként.

A gyerekekre napközben a nagymama vigyáz, de Tamás nem szeretné ennél jobban terhelni az idős asszonyt, ezért munka után azonnal rohan haza, hogy ellássa a kicsiket. Bár Marietta állapota orvosai szerint javul, tünetei sajnos nem múltak el. A tbc-ből való felépülés egyébként is hosszú, több hónapos folyamat. Az érintettek általában gyógyszeres kezelést kapnak, gyakran többféle antibiotikumot is szedniük kell egyszerre. Sajnos a gyógyulás után is előfordulhat visszaesés, valószínűleg ez történt a fiatal anyuka esetében is. Orvosai tavaly nyár végén hazaengedték, de a tbc újra fellángolt a szervezetében.

„Nem értjük, hogyan fertőződhetett meg, hiszen kapott oltást gyermekkorában. Az egész családot megviseli ez a nehéz időszak, Marietta ráadásul egy hónapja átesett a koronavíruson. Nagyon féltjük a szövődmények miatt. Ami a legborzasztóbb, hogy a gyerekek nem is ismerik az édesanyjukat. Telefonon sem tudunk anélkül beszélni vele, hogy ne legyen sírás a vége” – mondta szomorúan az édesapa, akivel nemrég újabb rossz hírt közöltek.

„Adél oxigénhiánnyal, féloldali agyi bénulással született. Az orvosok szerint csoda, hogy életben maradt. Jelenleg mozgásterápiára, készségfejlesztésekre járok vele Nyíregyházára. Sajnos két hete az egyik fejlesztésen azt mondták, hogy fennáll nála az autizmus gyanúja. Nem reagál a környezeti ingerekre, még arra sem, ha a nevén szólítják. Bevallom őszintén, sokat sírok éjszakánként. Nem könnyű egyedül ezt a terhet cipelni, de bízom benne, hogy Marietta hamarosan velünk lehet. Ő azt mondja, jól van, de érzem, hogy nem. A gyerekei miatt marad erős, ahogy én is”.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast