Létrehozva: 2019.04.24.

Tiltott dolog miatt égett le egy négygyerekes család háza

Hatalmas lángokkal égett húsvétkor egy családi ház Soroksáron a Szérûskert utcában. Négy gyermek és az anyjuk tartózkodott a lakásban, õk értékeiket hátrahagyva rohantak ki az égõ épületbõl. Késõbb kiderült, a tûzvészt a szomszéd okozta, aki gyermekével éppen ezt csinálta a kerítés tövében, amikor elszabadult a pokol. A Ripost-nak a nincstelen család meséli el a történteket.

„Mindenünk odalett!

– kezdte a Soroksáron élő Lakatos Dia, aki négy gyermekével és férjével maradt fedél nélkül.



Mesét néztek a gyerekek, amikor kitört a pánik


-    A három és fél éves kislányommal és a nyolcéves testvérével éppen bent voltam a házban, amikor kiabálást hallottam

– emlékezik vissza Dia.

– A lányok éppen mesét néztek, amikor meghallottam, hogy valaki torka szakadtából azt kiabálta: „Tűz van, tűz van!” Kiléptem az ajtón, hátra fordultam és megláttam, hogy a mögöttünk lévő egész terület lángokban áll. Berohantam a gyerekekért és elkezdtem szaladni velük előre, ahol a nagy fiam és a legnagyobb lányom játszott.
Körülbelül hat perc alatt égett porrá Diáék családi háza. Az asszony elmondása szerint, férje Zoltán a mellettük lévő mezőről rohant haza, ő próbálta oltani a lángokat a tűzoltók kiérkezéséig.



A szomszéd avart égetett, aminek a parazsát elvitte a szél


-    Hihetetlen, még most sem fogom fel, hogy mindenünk odalett!

– kezdte a %Ripost%-nak Zoltán.

– Kiderült, hogy a szomszéd – aki csak néha jön el a kisházat rendbe rakni – összeszedte az avart és néhány gallyat, bele rakta a kerítés mellett lévő téglarakásba és meggyújtotta. Gondolom az erős szél a parazsat széthordta és minden lángokba borult.
Amikor Zoltán biztonságba tudta a családját, eszébe jutott, hogy a szomszéd mindig magával hozza a gyermekeit is a kis házhoz…

Ne hidd, hogy itt véget is ért a történet! A pokoli tűz mindent letarolt és a szomszéddal is érdekes dolgok történtek. Ha, szeretnél többet tudni, keresd a szerdai Ripost napilapot az újságárusoknál.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban