Létrehozva: 2018.09.07.

Több millió dollárt próbáltak tisztára mosni a magyar bűnözők

A Készenléti Rendõrség a Nemzeti Nyomozó Irodával együttmûködve nyomozott ellenük. Már az ügyészségen van az ügy.

A nagy értékű pénzmosást szerb és magyar gyanúsítottak követték el.

Hét személy ellen nyomoztak a hatóságok, mind a hetet beazonosították és eljárás alá vonták – írja a rendőrség.

Valaki egy hongkongi cég tulajdonosának adta ki magát és arra kérte a cég gazdasági igazgatóját, hogy különböző összegeket utaljon át egy meghatározott számlára.

Kiderült: 14 tranzakció keretében összesen

46 683 232 dollár került különböző számlákra.

Az utalások egyik kezdeményezettje egy szerb tulajdonban levő magyar cég volt, ezért kezdtek el nyomozni a magyar hatóságok.

A magyar vállalat számlájára érkezett pénz, amit továbbítottak szlovák és magyar bankszámlákra.

Az utalások egy részét megakadályozták a hatóságok, a megtérült összeget a hongkongi cég visszakapta.

Egy csalót belföldön, egy gyanúsítottat pedig nemzetközi körözés alapján, panamai és amerikai közreműködéssel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogtak el. A magyar rendőrök széleskörű nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében folytatták a nyomozást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban