Létrehozva: 2021.01.06.

Több mint tízezer tonna illegális hulladékot számoltak fel egy év alatt Magyarországon

A kormány 2020 februárjában hirdette meg a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, melynek egyik fontos célja Magyarország megtisztítása az évek alatt felhalmozódott illegális hulladéktól. Ehhez kapcsolódik a Tisztítsuk meg az országot! program.

„A Tisztítsuk meg az országot! programban a leginkább érintett szereplők – a MÁV Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az erdészeti társaságok, a nemzeti parki igazgatóságok az Országos Vízügyi Főigazgatóság és nyolc település – közreműködésével több mint tízezer tonna illegális hulladékot számoltak fel az elmúlt hónapokban” – közölte szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A MÁV Zrt. kétszáznál is több bejelentést kapott, és eddig több mint 1000 tonna hulladékot szállított el, valamint 2021 első negyedévében további 29 helyszínt tisztít meg. A vasúttársaság decemberben nagyszabású kampány keretében végzett szemétszedést, az akcióban mintegy 700 dolgozó vett részt. Az egy hét alatt összegyűjtött hulladék mennyisége elérte a 3,5 tonnát, több mint 1000 zsákot töltöttek meg a vasúti sínek mentén elszórt szeméttel. A jellemzően vonatból kidobott kommunális hulladék mellett bútorokat, elektronikus eszközöket, autógumikat is összegyűjtöttek a munkák során.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. október 1-jét követően 521 bejelentés alapján mintegy 800 tonna és további 460 m3 illegális hulladékot szállított el. Nyolc helyszínen jelenleg is ütemezetten végzi az illegális hulladék elszállítását. Decemberben a társaság összesen 52 ezer munkaórát fordított hulladékgyűjtésre.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az erdészeti társaságok 220, a nemzeti park igazgatóságok 31 bejelentést kaptak december közepéig a HulladékRadar applikáción keresztül. Az állami erdőgazdaságok ezek alapján december 20-ig mintegy 606 m3-nyi hulladéktól tisztították meg a kezelésükben lévő erdőterületeket. A nemzeti park igazgatóságok összesen 5258 köbméter hulladékot szállítottak el a program keretében. Sűrűn látogatott turistautakat, tanösvényeket tisztítottak meg a szeméttől, de kiemelt természetvédelmi jelentőségű területek, fokozottan védett fajok élőhelyének hulladékmentesítése is megtörtént.

A HulladékRadar applikációnak eddig mintegy 11 ezer felhasználója van, akik december közepéig 8210 alkalommal tettek bejelentést jogellenesen elhelyezett hulladékról. Az 5 köbméteres mennyiséget meghaladó szemét ebből több mint 1500, az 1-5 köbméter mennyiség közötti pedig 3863. A bejelentők 1232 gumiabroncsot, valamint 540 darab illegálisan elhelyezett autóroncsot is jeleztek az alkalmazás segítségével.

A kormány a járványhelyzet miatt április végéig meghosszabbította a program első ütemét, így az abban részt vevő szervezeteknek 2021. kora tavaszáig kell lezárniuk a programjaikat

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"