Létrehozva: 2018.03.05.

Tovább csökkennek a kórházi várólisták

Megszûnik Magyarországon a krónikus májgyulladásban szenvedõk várólistája, miután a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelõ pályázat útján ötezer betegnek elegendõ készítményt vásárolt. A kórházi várakozási idõ látványosan csökkent az elmúlt öt évben.

Míg az elmúlt évben ezernél is többen vártak Hepatitis-C miatt gyógyszeres kezelésre, addig mára ez a szám a harmadára, 363-ra csökkent, a jövő hónaptól pedig már nem kell várni a kezelésre. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ugyanis pályázat útján beszerzett ötezer olyan készítményt, amelynek segítségével a májgyulladásos betegek 97 százaléka három hónap alatt teljesen tünetmentessé válik mellékhatások nélkül. Ez lehetővé teszi a korábbi várólista megszűnését.

Az elmúlt években a többi betegnek is egyre kevesebbet kell várnia. Farkas Csilla a fájó kezével fordult orvoshoz. Szerencsésnek érzi magát, mert bár úgy tudta, általában három hónapot kell várni egy műtétre, ő feleannyi idő alatt sorra kerül.

– A tünetek alapján alagút szindrómám van, a dokihoz is meglepően gyorsan bejutottam – mondta el a %Ripost%-nak a miskolci nő. – Most várom a vizsgálat eredményeit, a gyógyulást jelentő beavatkozásra pedig már tavasszal sor kerülhet, azt ígérte az orvosom. Nagyon örülök, mert igen kellemetlen ez az állapot.

Öt év alatt harmadára csökkent a kórházi várólistán szereplő betegek száma. Míg 2012-ben 75 ezren várakoztak valamilyen beavatkozásra, tavaly decemberben már csak 27 ezer páciensnél volt szükség hosszabb-rövidebb türelemre.

 

– Várólisták tekintetében jelenleg Nagy-Britanniával állunk egy szinten 

 

– közölte dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Hozzátette: jó hír, hogy a betegek az egyre csökkenő, tervezett várakozási időnél is hamarabb kerülnek sorra nem egy esetben.

A műtétekre általában nem azért kell várni, mert nincs elég orvos vagy nővér, hanem mert meghatározott keretből finanszírozzák azokat. A várólisták csökkenése elsősorban annak köszönhető, hogy a kormány jelentős összegeket költött erre: 2013-ban 786 millió, 2014-ben 1,4 milliárd, 2015 és 2017 között évente 5-5 milliárd forintot. Az ötmilliárdos keretet idén is biztosította a kabinet.

Hogy a leggyakoribb műtétekre mennyit kell várni jelenleg, illetve melyik az a terület, amelynél a kormány két éven belül meg akarja szüntetni a várólistát, kiderül a %Ripost% napilap keddi számából! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz