Létrehozva: 2019.10.28.

Tragédia Segesden: ezek voltak a fiatalok utolsó szavai szeretteikhez

A lovas kocsival balesetező fiatalok közül hárman életüket vesztették, szeretteik fájdalma pedig elviselhetetlen.

Két szerelmespár és egy ismerősük ült azon a kivilágítatlan lovas kocsin, amibe csütörtök éjjel hátulról egy furgon belerohant a Somogy megyei Segesd határában.

Fotó: Police.hu

Az ütközés ereje a becsapódástól 18 méterrel lökte előre a lovat, míg a darabokra robbant szekér száz méterre repült. A 13 éves K. Dóra a helyszínen meghalt, míg három hónapos terhes nővére, a 15 éves K. Izabella és szerelme, a fogatot hajtó 21 éves B. R. a kórházban vesztette életét. A szekér két másik utasát, a 19 éves B. K.-t és a 61 éves O. I.-t súlyos, életveszélyes sérülésekkel a kaposvári kórházban ápolják. A falut sokként érte a fiatal szerelmesek tragédiája.

„A kisfiam utolsó mondata hozzám az volt, hogy szia, anya, késő este jövök. Nem jött... Most én megyek hozzá a kórházba, az orvosok szerint nagyon sokáig tart, mire felépül” – sírta el magát K. édesanyja, Gizike.

„Szegénykém, súlyos koponyasérülést szenvedett, több bordája, a medencéje, a combcsontja, a sípcsontja is eltört. Mégis hálát adok az Istennek, hogy vigyázott rá. A kislányt két nappal a halála előtt mutatta be a kisfiam. Friss szerelem volt az övék, a neten ismerkedtek össze. Amikor megmondtam, hogy a barátnője meghalt, telefont kért, hogy megnézze a közösségi oldalán, valóban meghalt-e. Aztán ki akarta tépni a karjából az infúziót, hogy elmenjen hozzá” – zokogta az asszony.

Gizike úgy tudja, a lovas fogatot R. vezette, akinek Izabella volt a barátnője. Pár perccel azután, hogy párja a kaposvári kórházban életét vesztette, szerelme is követte őt.

„A két tini igazából hányatott sorsú kislány volt. Megszöktek az intézetből, én pedig befogadtam őket, mégse az utcán aludjanak” – mondta a Blikknek Tálas László, akinek az otthonából indult a két kamasz lány az utolsó útjára.

„Megkapták a kisebb szobát, azt tervezték, itt töltik a karácsonyt. A nagyobbik lány úgy tervezte, hogy itt neveli majd fel a kisbabáját. Kérte, legyek a gyámja. Igent mondtam, én 18 éve elváltam, örültem, hogy újra lesz családom, kis unokám” – sóhajtott a férfi.

„Szörnyű, hogy elveszítettem ezt a két kislányt. Hányatott sorsuk volt, csak egy otthonra vágytak, ahol jó szóval, szeretettel fogadták őket. Kora este volt, amikor a lovas kocsi megérkezett. Többször figyelmeztettem a lányokat: »Ne üljetek a szekérre, a halálba visz titeket!« Megéreztem, hogy tragédia lesz ebből” – idézte fel a megtört férfi.

Az elhunyt lányok nővére, Evelin a szomszédos Ötvöskónyiban lakik a barátjával.

„Nem jártunk iskolába, ezért január elején mindhármónkat Toponárra vittek intézetbe, de többször is megszöktünk onnan. Pár napja találkoztam a húgaimmal, akkor fotókat készítettek rólam és anyuról. Olyan volt, mintha búcsúznának tőlünk. Nagyon szerették Laci bácsit, de se neki, se a szüleimnek nincs pénzük a temetésre. A kaposvári gyámhatóság vállalta a költségeket, így itt, Ötvöskónyiban helyezik őket örök nyugalomra” – sóhajtott a fiatal nő.

A Blikk megtalálta a furgon vezetőjét, akinek az életét csak az mentette meg, hogy be volt kötve a biztonsági öve. „Nyugtatókon élek, mert nagyon megviselt, ami történt. Nem vettem észre azt a lovas kocsit, mert nem volt kivilágítva. Sajnos ,még nem vagyok olyan állapotban, hogy a részletekről beszéljek„ – mondta a sofőr.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra