INSIDER

Tragédia történt Kőbányán: vonat elé vetette magát az anyagyilkos fiú

Tragikus fordulatot vett annak a férfinek az ügye, aki megölte őt és testvéreit terrorizáló, brutális anyját, P. Szilviát. Sz. Botond ugyanis az ítélet előtti napon a vonat elé ugrott.
  • Szerző: Ripost

Szörnyű vége lett Sz. Botond tárgyalássorozatának, aki 17 éves korában megfojtotta egy párnával várandós édesanyját, P. Szilviát, majd az asszony holttestét a ház melletti emésztőgödörbe dobta. A férfi csak évekkel később bukott le, az ügyészség pedig 10 év büntetést kért rá. Azonban egész Tóalmás Botond mellett állt, kiderült ugyanis, hogy Szilvia valóságos terror alatt tartotta fiát és hat testvérét: ütötte, verte őket, összetörte a házuk berendezését és a gyerekekkel elviselhetetlenül kegyetlen volt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Itt találták meg a kegyetlen anya holttestét
Fotó: Bors

Botond korábbi tárgyalásán szó nélkül beismerte tettét, azt azonban tagadta, hogy előre eltervezte volna anyja megölését, ügyvédje szerint is csak saját magát és testvéreit akarta megmenteni a szenvedéstől.

„Reméljük, hogy felmentik. Soha nem bántana mást„ – szögezték le a helyiek. Az asszony volt apósa, Botond egyik féltestvérének nagypapája hozzátette, ő is a fiúnak drukkol.

„Az unokám is gyűlöli az anyját. Nem csoda, ha a fiú nem bírta tovább” – szögezte le a Borsnak korábban az após, aki szerint a fiú csendes, jó gyerek, de nem tudta tovább elviselni az anyját.

Fotó: Bors

A fiatal ügyében csütörtökön mondtak volna ítéletet, azonban Botond nem jelent meg a tárgyaláson, a bírónő pedig csakhamar sokkoló bejelentést tett: kiderült, hogy a fiú az ítélethirdetést megelőző napon egy vonat alá ugrott, és életét vesztette.

„A mozdonyvezető elmondta, hogy jobbról, a bokrok mögül egy férfi ugrott elé„ – közölte a bírónő a döbbent hallgatóságnak. A tárgyalást ezután berekesztették, a rendőrség vizsgálja az ügyet.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?