Létrehozva: 2017.07.08.

Trump kemény üzenete Brüsszel migránspolitikájával szemben

Az amerikai elnök Varsóban mondott beszédét csütörtök óta emésztik az EU politikusai. Sokan gondolják úgy, hogy Donald Trump kiállt az EU-bürokraták által támadott Lengyelország és Magyarország mellett.

Legmarkánsabban a német Die Welt fogalmaz, mikor azt írja: Trump néhány kijelentése a civilizációs értékekről, a határok védelméről olyan volt, mintha lengyel vezetőktől vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől vette volna át azokat.

Az újság kiemelte Donald Trump következő mondatait:

„Napjaink legalapvetőbb kérdése most az: túl tudja-e élni a Nyugat, bízunk-e annyira az értékeinkben, hogy megvédjük bármi áron? Tiszteljük-e annyira a polgárainkat, hogy megvédjük a határainkat?”


A napilap az elnök ez utóbbi kérdését úgy értékelte, hogy Trump Nyugat-Európa megmentőjeként tekint a kelet-európaiak kemény menekültpolitikájára, Angela Merkel befogadási politikájával ellentétben.

Trump szerint a társadalmi élet középpontjában a családnak, nem pedig a kormánynak és a bürokráciának kell állnia.
„Mindenekelőtt becsüljük minden egyes emberi élet értékét, védjük minden ember jogait, tiszteletben tartjuk minden, szabadságban élni akaró ember reményét” – szögezte le.
Szavai szerint ez fűzi össze szövetségesként a lengyel és az amerikai népet, az egész civilizációt.

„Ahogyan Lengyelországot soha nem sikerült megtörni, úgy a Nyugat sem engedi meg soha, hogy megtörjék.

Harcoljunk úgy, ahogy a lengyelek: a családért, a szabadságért, a hazáért, az Istenért”

– fejezte be varsói beszédét Trump.

A német gazdasági újság, a Deutsche Wirtschafts Nachrichten (DWN) pedig már arról ír, hogy az USA egy erős kelet-európai blokkban érdekelt az EU-n belül, mivel Amerika és a Visegrádi csoport (V4) érdekei több kérdésben azonosak. Ezt az értékelést a lap azzal támasztja alá, hogy Donald Trump részt vett a Varsóban tartott „Három tenger kezdeményezés” ülésén, amelyen Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte.

A DWN szerint a csoport államai – Lengyelország Szlovákia, Csehország, Magyarország, Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia, Horvátország, Románia Ausztria és Bulgária – nem akarnak  német uralmat az EU-ban. Az is nyilvánvaló – írja a DWN –, hogy Trump eltávolodott az EU nagyobb tagállamaitól, különösen Németországtól, és Kelet-Európában új szövetségesekre támaszkodhat, amelyek az amerikai republikánusokhoz hasonlóan konzervatív értékeket képviselnek és elutasítják a bevándorlást idegen kultúrákból.

 

Nem Berlin, nem Párizs – Varsó

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban azt mondta Trump varsói látogatásáról: „Minden kormány első dolga, hogy megvédje a saját polgárai biztonságát. Ezt gondolják a közép-európaiak, ezt gondolják az amerikaiak is, itt tehát van egyetértés.”
Az Egyesült Államok és a visegrádi országok (V4) álláspontja a migráció ügyében teljesen egybeesik: a határokat meg kell védeni, és a migránsokat fel kell tartóztatni” – mondta Orbán Viktor, és emiatt is fontosnak nevezte, hogy az amerikai elnök az egyik V4-es országban, Lengyelországban mondott beszédet.
„Tehát nem a hagyományos nyugat-európai területeken, hanem éppen Közép-Európában, ráadásul éppen Varsóban. Ennek szerintem van értelme, jelentősége, és súlya.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten