Létrehozva: 2021.08.27.

Új módszerrel támadnak az unokázós csalók

Új módszerrel vertek át egy idős asszonyt az unokázós csalók. Úgy tűnik, befellegzett az eddigi hazugságnak a balesetet szenvedett unokáról, de a csalássorozat folytatódik.

Új hazugságokkal folytatódik az unokázós csalók tevékenysége, már nem azzal veszik rá a nagyszülőket, hogy balesetet szenvedett gyerekeik vagy unokáik nevében telefonálnak.

Képünk illusztráció. (Fotó: Pixabay)

2018-ra szaporodtak meg az „unoka-trükk” módszerével elkövetett csalások. Ezek lényege, hogy a bűnözők idős embereket hívtak fel, magukat rokonnak kiadva, és azt mondták: megsérültek, autójukban nagy értékű kár keletkezett, ezért pénzre van szükségük. A hívó jellemzően arra hivatkozott, hogy a helyszínen kell maradnia, ezért egy barátját küldi a pénzért.

A rendőrség 2018-ben külön nyomozócsoportot hozott létre az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésére. Ez a nyomozócsoport azonosította 2019-ben azt a bűnszervezetet, amelyet az Egyesült Királyságból irányítottak. Mellettük összekötőkből, szervezőkből, futárokból állt a szervezet.

Augusztus 23-án azonban azzal hívtak fel egy idős tárnoki asszonyt, hogy a fia drogügyletbe keveredett és a rendőrségen van. Azt mondták az asszonynak, hogy addig ott tartják a fiát, amíg nem küldi el az összes ékszerét és pénzét az ügyvédnek. Amikor a kétségbeesett nyugdíjas eleget tett a kérésnek és borítékba tette egymillió forintját, két nő elment a pénzért és ameddig egyikük az autóban várakozott, a másik ügyvédnek kiadva magát átvette az idős nőtől a borítékot, benne a pénzzel- tájékoztatta a Ripost-ot a Pest Megyei Főügyészség.

Az érdi rendőrök hihetetlen gyorsasággal, a csalás után két nappal elkapták a két csalót, de addigra sajnos az idős asszony pénzének nyoma veszett. A két nő előállításáról a rendőrség tett közzé videót:

Az Érdi Járási Ügyészség a két nő letartóztatását indítványozta.

Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek idős rokonaikra és ismerőseikre, mondják el nekik is, hogy ilyen esetben ne adják át idegeneknek az értékeiket, hiába adják ki magukat a telefonáló csalók hivatalos személynek. Minden esetben értesítsék a hozzátartozókat és a rendőrséget!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon