Létrehozva: 2020.04.23.

Új vonalat kellett indítani, annyian hívják a segélyvonalat

A koronavírus járvány miatt kellett új vonalat indítani. Az izoláció miatt sokkal több probléma kerül elő a családokban és az egyedül élőknél.

„200 ezer hívásunk van évente, a tárcsázók problémáit párhuzamosan 8-10 ember igyekszik megoldani. A járványhelyzet óta sokkal több az adekvát hívás, sokkal több a konkrét probléma. A vírus előtt sok volt a kamu hívás, most ez megfordult, a hívások többsége valós probléma miatt érkezik” – magyarázta a Ripost-nak Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke.

A kép illusztráció

A szakemberek azt tapasztalták, hogy az izoláció felerősíti a problémákat, sok gond most kerül felszínre, jóval több a krízis. „Ha olyan a baj, vagy ha egy öngyilkossági hívással állunk szemben, természetesen több ideig tart egy beszélgetés, ez is leterheltséghez vezet” – mondta. Ezért indították a kiegészítő vonalat, hogy senki ne legyen segítség nélkül a bajban. Ezen a vonalon is szakképzett önkéntesek veszik fel a telefont. Akik a lelkisegély vonalnál dolgoznak, képzéseken vettek részt, fel tudják mérni a helyzet súlyosságát, és ha kell, továbbirányítják a telefonálót szakemberhez vagy akár a rendőrséghez.

Milyen számot hívjak, ha baj van?

A korábbi nonstop, ingyenes 116-123-as mellett már a 06/80-810-600-as új szám is tárcsázható probléma esetén. Ez a vonal nem nonstop, az önkéntesek hétfő 19 óra és szerda 15 óra között, valamint csütörtök 19 óra és vasárnap 7 óra között fogadják a hívásokat.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét