Létrehozva: 2019.10.01.

Újabb 700 milliós gyűjtés: megszólal az enyingi kisfiú édesanyja

A kis Zente után most egy újabb sorstársa, Hosszú Levente szülei is úgy döntöttek, megpróbálják a magyarok segítségével összegyűjteni a gyermekük terápiájához szükséges milliókat. Kedden derül ki, hogy Leventénél hatásos lehet-e a világ legdrágább gyógyszere, az oly drága, ám hatásos génterápia.

Alig csendesedett el az ország örömünnepe, miután sikerült összegyűjteni 700 millió forintot a kis Györök Zente génterápiájára, most egy újabb csöppség lépett a színre, aki szintén segítséget kér.

Hosszú Levente felhívását először Szabó Zsófi színésznő tette közzé, aki már a Zente-féle gyűjtést is napról napra nyomon követte.

„Sziasztok! Rátaláltam Levire, aki decemberben lesz 2 éves, tehát lehetséges, hogy még nála is el lehet végezni ezt a génmódosító kezelést, ami azt jelentené, hogy itt egy másik kisfiú akinek az életéért ismét össze kell fognunk! Amint kiderül, hogy Levente is készen áll a kezelésre, az anyukája posztolni fogja, de addig is segítsünk neki! Úgy izgulok...” – fogalmazott felhívásában. A csatolt képen pedig egy Zentéhez hasonló, megkapó szépségű kisfiú mosolyog.

Szabó Zsófi talált rájuk

Megkerestük Levente családját, akik elmondták: még csak közös ismerősük sincs a színésznővel, teljesen véletlenül választotta ki őket a sok támogatásra szoruló SMA-s gyermek közül, akik fényképét és bankszámlaszámát Tóth Krisztina, Zente édesanyja tette közzé a kisfiú Facebook-oldalán.

„Ma váltottam üzenetet Zsófival először, rám írt, és megkérdezte, hogy van Levente. Nagyon jólesett” – érzékenyült el Szamler Viktória, Levente édesanyja.

„Kúszáskor csak húzta a lábát, mint egy fóka”

„A mi történetünk Levi féléves korában kezdődött, amikor feltűnt, hogy kúszáskor csak húzza maga után a lábait, mint egy fóka. A háziorvos megnyugtatott, hogy biztos csak lusta, ám amikor 8 hónaposan még mindig csak ennyit tudott, beutalt minket a neurológiára. Ott csakhamar megkaptuk a diagnózist: SMA” – mondta a Ripost-nak az édesanya.

Az enyingi kisfiú – többi sorstársához hasonlóan – szintén kapja a Magyarországon törzskönyvezett Spinraza gyógyszert, amely nagyon sokat javított az állapotán. Zente történetét látva azonban új reménysugár villant fel előttük.

„Számomra még egymillió forint is elképesztően nagy összeg, nemhogy 700 millió! Álmomban sem gondoltam volna, hogy reális esély van összegyűjteni ennyi pénzt. Első lépésként először genetikus szakemberek Levi leletei alapján megnézik, hogy egyáltalán használna-e nála a terápia” – fejtegette Viktória. – „Az eredmény kedden derül ki.”

Csak egy hónapjuk van a gyűjtésre

Ha igen a válasz, a családnak mindössze egy hónapja van a gyűjtésre, mert a gyógyszer beadásával járó adminisztrációs procedúra nagyjából egy hónapot vesz igénybe, és Levi karácsonykor lesz 2 éves. Ha nem alkalmas a terápiára, úgy a mostani kezelését folytatják tovább, és rehabilitációra költik a pénzt.

Egy német kisfiúnak is összegyűjtötték a pénzt ugyanerre a gyógyszerre

Egyetlenegy szúrásért 2,1 millió euró, és az 1 éves kis Michael megmenekül – így számoltak be a német lapok egy, a magyar Zente és Levente történetéhez megszólalásig hasonló esetről. A Bild beszélt a baden-württembergi Ludwigsburgban élő kisfiú szüleivel, akik elmondták: ahhoz, hogy meglegyen a teljes összeg, nekik 1,3 millió eurót (430 millió forint) kellett, és sikerült is összegyűjteniük az emberek segítségével a Zolgensma gyógyszerre, így a Zentéhez hasonlóan SMA-betegségben szenvedő kis Michael megkaphatja a kezelést, és meggyógyulhat – miközben fél éve még azt mondták az orvosok, hogy valószínűleg nem fogja megérni a 2. születésnapját a légzési problémákhoz vezető izomsorvadás miatt..

Mi kerül ezen a gyógyszeren 700 millió forintba?

Jelenleg ez az egyetlen létező gyógyszer a kezelésre, így a gyártó Novartis annyiért árulja, amennyiért akarja. Teljes gyógyulást kínál, szemben a létező kezelési módokkal, amik élethosszig tartó, évi több 10 milliós költséget jelentenek, és csak a beteg állapotának szinten tartását érik el.

A kis Zente számára hihetetlen módon összejött a 700 millió forint

Plusz ez egy igen ritka és drága gyógyszer: 10-12 év volt kifejleszteni, és még 8-10 év engedélyeztetni, vagyis be kell hozni az árán a gyártás és kísérletezés költségeit is úgy, hogy a betegség nagyon ritka, tehát nagyon kevesen fogják megvenni a szert.

„Az SMA most kiemelt kutatási téma, több ígéretes gyógyszerkísérlet is van folyamatban” – tudtuk meg Béry-Januskó Flórától, az SMA Magyarország Alapítvány vezetőjétől. – „A jövő év végére például újabb, átütő hatású gyógyszert dobnak a piacra.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Súlyosan megsérült az Újpest focistája, véget ért a szezonja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

life.hu

Vásároljunk tudatosan, jó tojást! Eláruljuk, milyen szempontok alapján válasszunk

mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár