Létrehozva: 2018.11.27.

Újabb akcióval veszik ki a pénzt a zsebünkből a kereskedők

Azt hitted, hogy a Black Friday volt az utolsó akció karácsonyig?! Pedig az internetes kereskedõk saját akciós napot találtak ki a Fekete Péntek után, s egyre több, Magyarországon is jelen lévõ cég él a lehetõséggel.

Alig tanultuk meg, mit is jelent a Black Friday, ami idén több helyen nemcsak pénteken, de egész hétvégén tartott, máris itt az új őrület: november 26-án Cyber Monday volt, amit Netes Hétfőnek lehetne fordítani. Míg a Fekete Péntekkel annak idején főként az üzletekben vettek rá a pénzköltésre, a kereskedők egy része saját, kizárólag a világhálón keresztül tartott akciós napot is hirdetett a Black Fridayt követő hétfőre, vagyis tegnapra.

Több, döntően ruházati cég megismételte az akcióját, például a Deichmann és a Mohito is duplázott: előbbi pénteken és hétfőn is 20-20%-os engedményt tett, utóbbi mind a kétszer 30%-ot engedett az árakból, igaz, hétfőn már csak az online rendeléseknél. Ugyanakkor akadtak, akik még a beharangozott Fekete Pénteknél is erőteljesebb akciózásba kezdtek Magyarországon. A H&M például a Black Friday kapcsán 20% árengedményt adott,

míg a tegnapi Cyber Monday-on egyes termékekre már 70%-os kedvezményt kínált!

Pénteken a Pull & Bear elengedte termékei árának az ötödét, tegnap viszont egyes portékáit már közel féláron adta. A Budapest Airportnál a pénteki akcióban napi 666 forintért, a hétfői árleszállításon pedig 600 forintért lehetett letenni a kocsit a Holiday parkolóban.

Vagyis a kereskedők minden lehetőséget megragadnak, hogy magukhoz édesgessék az ünnep idején bátrabban költekező vevőket. De az igazi akciók majd csak karácsony, illetve szilveszter után várhatóak, amikor a multik meg akarnak szabadulni a megmaradt 2018-as raktárkészlettől, mert kell a hely a 2019-es kollekcióknak. Úgyhogy, aki kihagyta a Black Friday és a Cyber Monday akcióit, tehet pénzt a fa alá, amiből a megajándékozott karácsony után remekül bevásárolhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra