Létrehozva: 2020.09.27.

Újabb álmentőst leplezett le a Ripost, a rendszámokkal trükköznek

A honlapja szerint egy létező cég a Medical Home Kft., de sem a cég, sem az általa használt autó nem felel meg a betegszállítás feltételeinek és a tulajdonosnak nincs egészségügyi végzettsége, ráadásul visszaélt a rendszámmal, mint egyedi azonosító jellel.

Elképesztő olvasói fényképeket kapott a Ripost. A két fotón két különböző mentőautó van, de ugyanaz a rendszám. Ezek szerint a betegszállítással foglalkozó cég egy rendszámot használt két autóra.

Ez nem csak szabálysértés, egy autóra idegen rendszámot felhelyezni bűncselekmény. Az egyedi azonosítójellel való visszaélést a törvény bünteti, 3 évig terjedő szabadságvesztés jár érte. Sőt, ha az adott bűncselekményt üzletszerűen vagy bűnszövetségben követik el, akár 5 évet is kaphat az elkövető.

Az autót kivonták a forgalomból

Utána néztünk a fotókon szereplő rendszámnak. Kiderült: 2018-ban kivonták a forgalomból és a műszakija is lejárt. A Mercedes-Benz típusú autó 2005-ös, tehát már több mint 15 éves, így nem lehet használni betegszállításra. A jogszabályok szerint ugyanis ennél idősebb autót már nem lehet ilyen célra használni.

A cég kényszerfelszámolás alatt áll

Az egyik autón a Medical Home Kft. felirat szerepelt. Megtudtuk: a cég kényszertörlés alatt áll. Hogy mi történhetett a céggel, nem tudjuk, de a kényszertörlést csak a hatóság rendelheti el abban az esetben, ha a cégbíróság a céget megszüntetettnek nyilvánítja vagy ha a cég a végelszámolását három éven belül nem fejezte be. A céginformáció szerint ennek a betegszállító cégnek a tulajdonosa egy bizonyos F. József. Az ő nevére is rákerestünk az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rendszerében, de ilyen névre nem adott találatot, tehát nincs egészségügyi végzettsége az illetőnek.

Azt mutatja a külvilág felé, hogy ez egy létező cég

Tehát sem az autó, sem a személyzet, sem a cég nem felel meg a betegszállítás feltételeinek, de a honlap működik és úgy néz ki, mintha élő cég lenne, semmilyen utalást nem tesznek arra, hogy megszűnt volna a vállalat. A Facebook oldala is él a társaságnak, igaz, már évek óta nem frissült.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család