Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.16.

Újabb döbbenetes részletek derültek ki a fiatalkorú budai rablóbandáról

A csapat legfiatalabb tagja nem először került a rendőrség szeme elé, de mégis kevéssel megúszhatja a rablássorozatot.

Az egész ország megdöbbent, amikor pénteken kiderült, hogy egy elit iskolásokból álló fiúbanda rabolta végig Budát. Az öt tini – két 16 éves, két 14 és egy 15 éves fiú – , ugyan anyagi helyzetét tekintve egyáltalán nem volt rászorulva, tizenegy fegyveres rablást követtek el, arcukat maszkkal takarták. Egyszer még a fegyvert is elsütötték, egy gázpisztolyt. 120 ezer forintot szedtek össze így. Egyik áldozatuk egy korukbéli fiatal volt, őt egy játszótéren zsebelték ki, őt például azzal támadták le, hogy „pakold ki, öcskös a cuccot!”. A pénzt italra, ételre és cigire költötték el. Kiderült, mindannyian jó körülmények között élnek, egyikük egyházi iskolában tanul, másikuk édesapja neves szívsebész.

Az egyik legfiatalabb bandatag, egy 14 éves fiú már nem először került szembe a törvénnyel, ugyanis idén még korábban rendőrségi eljárás indult ellene, a Bors információi szerint a VIII. kerületi rendőrkapitányságon. A bandát fegyveresen és csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablással gyanúsítják, ami elég komoly bűnlajstrom, ezért alapesetben hosszú börtön­évek várnának rájuk, de fiatal koruk meg is mentheti őket ettől.

„A fiatalkorúaknál az elsődleges cél nem a bebörtönzés, hanem a helyes irányba terelés” – magyarázta a lapnak dr. Vidákovics Béla Zsolt, az ügytől független jogász.

„Ilyenkor alaposan utánanéznek a családi hátterüknek, a közelmúltban történt életeseményeiknek. Egy ilyen fiatalkorú személynél sok minden közrejátszhat abban, ha bűncselekményt követ el” – mondta. Hozzátette, egy ilyen bűnlajstromért egy felnőtt öttől tíz évig tartó büntetést kapna, a fiúknál ez jóval kevesebbet jelent majd.

„A minimum büntetési tétel egy hónap, míg a maximum öt év. Azonban, ha a tárgyalásig rendeződni látják a hátterüket, bocsánatot kérnek, és úgy ítélik meg, hogy szakítottak korábbi életvitelükkel, a büntetés enyhébb is lehet” – mondta az ügyvéd.

Az öt fiatal közül kettőt letartóztattak – ők javítóintézetbe kerülnek –, kettőt bűnügyi felügyelet alá helyeztek, így nem hagyhatják el a lakásukat, és a nap huszonnégy órájában nyomkövetőt kell viselniük. Az utolsó fiú szabadlábon védekezhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát