Létrehozva: 2020.07.09.

Újabb fejlemények a koronavírus sújtotta Mezőkövesden

A Szent Imre Tagiskola egyik tanára fertőzte meg a kollégáit, a Ripost elérte az intézmény igazgatóját.

Látogatási tilalmat rendeltek el Mezőkövesd összes idősotthonába, melyek csomagot sem fogadnak – írja a Mezőkövesd Képekben Facebook oldal. A mezőkövesdi rendelőintézetet pedig ismét a nyaktagi bejárat felől lehet megközelíteni, előzetes lázmérés és kézfertőtlenítés után. Maszk használata továbbra is kötelező, lázas betegek a megjelenés előtt konzultáljanak kezelőorvosukkal!

Az óvintézkedések érthetők, hiszen – mint azt a Ripost elsőként megírta – a mezőkövesdi Szent Imre Tagiskola értekezletén egy koronavírusos tanár több kollégáját is megfertőzte. 21 ember szervezetében mutatták ki a kórt, hárman kórházba kerültek.

Mezőkövesd Szent Imre álltalános iskola. 21 ember fertőződött meg korona vírussal Fotó : Markovics Gábor

A Ripost telefonon érte el Gáspár Erzsébet Ágnest, a Szent Imre Tagiskola igazgatóját. Kértük, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, hiszen számtalan pletyka kering a fertőzés eredetéről. Ám ő válaszok helyett csak annyit mondott, jelenleg otthonról dolgozik és egy sürgős, határidős munkája van, majd bontotta a vonalat. Így nem tudta megerősíteni azt a szóbeszédet, miszerint egy, továbbképzésen Budapesten járt, majd visszatérve tábort is vezetett tanárnő az, aki lázasan ment be a tanári értekezletre.

Egy biztos, pánikra nincs ok, ám a távolságtartás, a maszkviselés és kézfertőtlenítés továbbra is segíthet a vírus elkerülésében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast