Létrehozva: 2021.10.08.

Újabb felkavaró részletek derültek ki a Csepelen karambolozó 18 éves fiatalokról

Rengeteg szemtanú látta a baleset előtt azt a száguldó Mazdát, amelyik végül Csepelen egy busszal ütközött, és a benne ülő két 18 éves fiatal életét vesztette. Többek életét is veszélyeztették.

Egyre több információ derül ki a 18 éves fiatalokról, akik szombat éjjel egy közlekedési balesetben vesztették életüket Csepelen. Mazdájukkal szinte belerobbantak a szembejövő sávban menetrend szerint közlekedő autóbuszba. Az autó teljesen összetört, a két fiatal pedig a helyszínen életét vesztette.

Mint arról a Ripost korábban beszámolt, több elmélet is kering a balesettel kapcsolatban. Egyre többen vélik úgy, hogy a fiatalok gyorsulási versenyen vehettek részt, ez a csepeli Szent István úton állítólag teljesen megszokott, hogy hétvégente a hosszú egyenes szakaszon fiatalok mérik össze autóik erejét.

Hatalmas sebességgel robbant az autó a buszba (Fotó: MTI / Mihádák Zoltán)

Bár a rendőrség szerdán még azt nyilatkozta a Ripost-nak, hogy egyelőre nem merült fel információ arra nézve, hogy másik autó is résztvevője lett volna a balesetnek, több internetes komment alapján úgy tűnik, nem egyedül száguldott a Mazda. „Nem álhír. Egész este ezt játszotta. Egy bordó autóval versenyzett. Többször volt, hogy alig tudott bemenni a busz elé. A férjem volt a buszsofőr” – szól a komment, amely lapunk birtokába jutott.

A száguldó autót aznap este többen is látták, sőt, másokkal is majdnem ütközött. „Mi a tragédia előtt mentünk vele szemben. Az volt a szerencsénk, hogy a párom rutinos sofőr, és lehúzódott az út szélére, nagyon félelmetes volt, ahogy körülbelül fénysebességgel repült el mellettünk, de ekkor még jött mögötte egy másik autó, nem egyedül volt” – írja egy másik kommentelő. Ezek alapján két, egymástól független tanú is azt látta, hogy nem egyedül száguldott az autó.

Lapunk úgy tudja, a fiatal a Mazdát idén augusztusban vásárolta, vagy kapta. Egy ismerőse a Ripost-nak azt mesélte, ez volt az álomautója, sokat hangoztatta, hogy addig nem fog meghalni, amíg nem lesz egy ilyen kocsija...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk