Létrehozva: 2017.08.30.

Újabb fordulat a Dózsa György úti gázoló ügyében: felháborító dolog történhetett

Fogda helyett egy fõvárosi kórházban tölthette idejét õrizetbe vétele után M. Richárd, aki külön kórtermet is kapott.

Egy ország háborodott fel, amikor múlt hétfőn kiderült, nem kerül előzetes letartóztatásba a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő baleset gyanúsítottja. M. Richárdot luxusnyaralása után, augusztus 21-én, szombaton állították elő, majd vették őrizetbe. A Bors szerint börtön helyett kórházba került, méghozzá luxus körülmények közé!

Egy régebbi szervi problémája miatt került be a Péterfy kórház belgyógyászatának B részlegére azon a hétvégén. Igyekeztek diszkréten, gyorsan elhelyezni, de így is nagy feltűnést keltett. Egy teljes kórtermet kiürítettek neki, két rendőrautó állt a kórháznál, tizenegy rendőr vigyázott rá. VIP-vendégnek érezhette magát. Nagyon akartak ügyelni arra, hogy ne tudjon róla a nyilvánosság, így a kórház rendszerében sem szerepel, az érkezését és a távozását sem vitték be a gépbe. Azt tudom, hogy hétvégén érkezett, és csak hétfőn engedték ki, aznap, amikor az előzetes letartóztatásról szóló tárgyalására vitték – közölte a Borssal egy informátor.

Az esettel kapcsolatban a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója, dr. Sásdi Antal azt mondta, ilyen esetet említő jelentést egyik belgyógyászati osztályról sem kapott az elmúlt napokban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban