Létrehozva: 2020.04.24.

Újabb részletek: álmukban ölte meg a diósdi baltás azokat, akik befogadták

Brutális kettős gyilkosság történt pénteken Diósdon a Szent Gellért közben. A helyiek szerint a 18 éves, diósdi Z. Zsolt ölte meg két befogadóját, apát és fiát egy baltával, majd saját maga hívta a rendőrséget.

Itt lakom az utcában, este értem haza, amikor láttam, hogy a kereszteződés teljesen le volt zárva és mindenhol rendőrautó állt, meg mentőautó

– kezdte a Ripost-nak egy helyi férfi, L. Zoltán.

„Mondtam a rendőröknek, hogy ebben az utcában lakom, alig akartak beengedni, azt mondták, hosszú órákig tarthat a helyszínelés.”

Fotó: police.hu

Kiderült, hogy az egyik családi házban történt gyilkosság, Z. Zsolt egy baltával megölte két ismerősét.

A rendőrség rosszul írta a közleményben, mert a 18 éves fiút Zsoltinak hívják, ő ölte meg az ismerőseit

– folytatta.

Zsoltinak borzalmas gyermekkora volt, eldobták a szülei, majd gyermekotthonba került. Akik befogadták, egy 45 és egy 65 éves ember, apa és fia, nagyon szeretetreméltók voltak, sokat beszélgettem velük. Pontosan nem tudni, miért ölte meg őket, csak azt, hogy sokszor ivott a fiú. Az derült még ki, hogy késő este, amikor már mindenki elment aludni, akkor ő kiment a baltáért az udvarra, és a két befogadóját álmukban gyilkolta meg.

Egy másik helybéli szerint a fiú az idősebb embert félbevágta, a fiatalabbnak pedig a karját vágta le. A pletykák szerint be volt drogozva. A Ripost információi szerint, miután végzett velük, leült számítógépezni.

Fotó: police.hu

A rendőrségi közlemény szerint a férfi hajnalban, fél kettő körül riasztotta őket azzal, hogy: „baltával végeztem az ismerőseimmel”. A járőrök a helyszínen elfogták és előállították a férfit, akivel szemben több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra