Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.10.02.

Újra altathatják a kutyákat az Illatos úton!

Elképesztő dokumentum szivárgott ki nemrég az Illatos úti ebtelepet vezető Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságtól.

Kiszivárgott egy olyan dokumentum, amiben a FÖRI vezetőhelyettese azt az ajánlást teszi az Illatos úti ebtelepnek, hogy azokat a kutyákat, amelyekért nem jelentkezik senki 14 napig, altassák el.

Fotó: Facebook

„Nem ezt ígérte Budapest új városvezetése!”

„2012 óta erre nem volt példa! A korábbi vezetés szakmai szemlélete egyértelműen az volt, hogy nem fordulhat elő altatás helyhiány miatt, és ennek érdekében mindent meg is tettek” – mondta el a Ripost-nak Mészáros Gabriella, a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének vezetője. Kiborultak, amikor meglátták a dokumentumot, hiszen több szervezettel összefogva, évekig azért küzdöttek, hogy ne kelljen altatni.

Mészáros Gabriella (Fotó: Facebook)

Wegera György állatvédőt ugyancsak felháborította a dokumentum.

„Nem fogjuk engedni, hogy az új budapesti városvezetés méreginjekció általi halálra ítélje az Illatos úti árvákat. Nem engedjük, ha kell, az utcára vonulunk azért, hogy megvédjük őket. Nem ezt ígérte Budapest új városvezetése, nagyon nem ezt!” – írja közösségi oldalán.

Pénzhiány van, mégsem fogadják el az adományt

Egy, még az Illatos úton dolgozó, de neve elhallgatását kérő olvasónk lapunknak elmondta: áldatlan állapotok uralkodnak az ebtelepen, szakszerűtlenül fertőtlenítenek, olyan anyagot használnak, ami kikezdi a kutyák talpát és állítólag fűtés sincs, pedig jön a tél. Minden jel arra mutat, hogy komoly anyagi gondokkal küzd az ebrendészeti telep. Éppen ezért érthetetlen, miért nem fogadják el a Doktorok az Állatokért Alapítvány által összegyűjtött, közel 5 millió forintos adományt.

Dódity Gabriella (Fotó: doditygabriella.hu)

„Egyértelmű, hogy a FÖRI új vezetésének nem az állatok az elsők. Számunkra teljességgel érthetetlen, hogy képesek pusztán politikai okokból visszautasítani közel 5 millió forint segítséget, amit ráadásul mi csak az Illatos úti telepnek adhatunk” – mondta el lapunknak Dódity Gabriella, a Doktorok az Állatokért alapítvány kuratóriumi tagja. „Ha nem kérik, elvész az összeg. Ezt most jeleztük a Karácsony Gergely által kinevezett új állatvédelmi biztosnak, Szabó Rebekának is, várjuk intézkedését.”

Illatos úti ebtelep (Fotó: MTI)

A FÖRI hallgat, az állatvédelmi biztos szerint nincs altatás

Lapunk természetesen az érintett FÖRI-t is megkérdezte, elaltatják-e a létszámon felülivé vált kutyákat az Illatos úton, és ha igen, mennyi kutyát érint ez, de nem válaszoltak. Reagált viszont Szabó Rebeka állatvédelmi biztos, aki állítja: nincs és nem is lesz helyhiány miatt altatás az Illatos úton. Arra azonban már ő sem válaszolt, hogy akkor miért küldött a FÖRI vezetőhelyettese ezzel ellentétes ajánlást.

Drasztikusan csökkenteni akarják a kutyák számát

A neve elhallgatását kérő Illatos úti dolgozó lapunknak elmondta: tudomása szerint a FÖRI új vezetésének az a célja, hogy 60 alá vigyék az Illatos úton tartott ebek számát. Most több mint száz kutya van a telepen tudomásunk szerint. Egy korábbi szolgáltatást is megszüntettek: a kóbor állatok számának csökkentése érdekében eddig a lakosságtól is befogadtak állatokat, ez most megszűnt.

Az állatvédők szerint nincs érdemi párbeszéd

Mészáros Gabriella, a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének vezetője szerint az a legszomorúbb, hogy sem a FÖRI új vezetése, sem az újonnan kinevezett állatvédelmi biztos nem nyitott a szakmai kommunikációra, ők legalábbis ezt tapasztalják. „Egy nyílt levelet fogalmaztam meg ezzel kapcsolatosan Szabó Rebekának, amit korábban el is küldtem neki. A válasz annyi volt, hogy majd válaszol” – panaszolta az állatvédő. „Erre egy hónapot vártam, ekkor tettem nyilvánossá a levelet. A reakciója erre vádaskodás és személyeskedés volt, érdemi, szakmai választ pedig azóta sem kaptunk.”

 

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt