Létrehozva: 2018.07.27.

Undorító dolgot művel egy ismeretlen Pécsen, keresik!

Korábban is történt hasonló eset, a lakók teljesen kikészültek!

Szerző Ripost

Pécsen forrnak az indulatok! Az egyik kertvárosi rendelőnél megelégelték az „ürüléket kenegető fantomot”, aki rendszeresen járja a kertvárost és – vélhetően – saját székletét keni a falakra.

pecsma.hu szerint,  péntek reggel is akcióba lépett az a férfi, aki megkeseríti a lakók életét, ugyanis extrém undorító módon ürülékcsíkokat húz a frissen felújított házak falaira.

Viszont az egyik lakó észrevette őt és pontos személyleírást tudott adni az idáig ismeretlen elkövetőről:

A szemtanú elmondása alapján, a Krisztina tér egyik zöld területén reggel nyolc óra magasságában látott egy semmirekellő férfit csoszogni, akin mindösszesen egy kockás alsónadrág volt. A szemtanú elsőnek azt mondta, hogy a férfi hasán az Austin Powers-ből ismert műmellszőrzet van, de később rá kellett jönnie, hogy az valószínűleg inkább emberi bélsár.

A közeli rendelő már megelégelte a folyamatos és gusztustalan viselkedést, ezért az egyik üvegajtójukra kifüggesztettek egy neki címzett feliratot azzal a szöveggel, hogy:

Az ürülékkenőnek üzenjük, értesítettük a rendőrséget, intézkedni fognak!

A lap tudomása szerint korábban is volt hasonló eset a környéken, ugyanis a belvárosban, a Király utcában több alkalommal is hallották, amint egy hajléktalan üvöltve végzi a dolgát, aki a sok panasz után, végül orvosi intézménybe vonult. Az ürülék kenegetős fantom ügyében, jelenleg a rendőrségre nem érkezett feljelentés.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés