Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.06.

Unokái megrontásával vádolják a nagymamát

Megdöbbentő és hihetetlen ügyről szerzett tudomást a Ripost! Egy észak-magyarországi faluban élő nő a saját édesanyját jelentette fel azzal, hogy molesztálta 3 éves lányát és 9 éves fiát, vagyis a saját unokáit. A gyanú megalapozott, a rendőrség elrendelte a nyomozást.

 

 

Munkatársaink vidéki otthonában keresték fel Viktóriát, aki vállalta teljes nevét és azt is, hol lakik, de az ügy kényes voltára tekintettel nem szeretnénk, ha be lehetne azonosítani a gyermekeit, és a nagymamát is megilleti az ártatlanság vélelme. Viktória beszélt arról, hogyan terelődött a gyanú egyébként köztiszteletben álló édesanyjára, és milyen konfliktus állhat a háttérben.

Fotó: Illusztráció

Korábban is voltak viták a családban

- – Anyám mindig is irányítani akarta az életemet

– kezdte Viktória.

– Sosem fogadta el a kapcsolataimat, de ez nem érdekelt mindaddig, amíg fel nem jelentett bennünket. Tavaly családvédelmi eljárást kezdeményezett ellenünk, azt állította, hogy a párom megerőszakolja a lányomat és mind a ketten drogfogyasztók vagyunk. Felháborodtam és kiborultam, persze! Vizsgálatok alá vetettek minket, a lányunkat is, és kiderült, hogy szó sincs szexuális zaklatásról vagy drogról.

Furcsa lett a gyerek a nagyinál töltött őszi szünet után

Több mint egy év eltelt, Viktória ismét beszélő viszonyba került édesanyjával, akihez gyakran átengedte a gyerekeket. Nála töltötték az őszi szünidőt is.

A gyerekeket az őszi szünet utolsó napján hoztam haza a nagyitól

– folytatja az anyuka.

– Arra figyeltem fel, hogy furcsán viselkednek. A fiam, aki mindig nagyon aktív, sokat játszik, most csak ült magában. Szerettem volna megtudni, mi bántja. Amit mondott, az szíven ütött. Azt mondta a gyerek, hogy kirázza a

hideg a nagyitól, undorodik tőle. Megkérdeztem, történt-e valami, amiről tudnom kell, mire a kisfiam sírva fakadt és bólogatott. Bennem egy világ omlott össze.

Nem értette a kisfiú, miért bújik el a nagyi a húgával

Édesanyja bátorította a kisfiút, hogy mesélje el, mi történt.

A fiam azt mondta, hogy a nagyi mindig csak a húgával foglalkozik, órákra elvonul vele és őt magára hagyja

– mondta Viktória.

– A húga ilyenkor egy idő után kiabálni kezd: „hagyjál békén, szólni fogok apának”. Egyik nap a fiam elhatározta, hogy meglesi, mit csinál ilyenkor a nagyi meg a húga. Azt látta, hogy a nagyi simogatja és puszilgatja a meztelen kishúgát. A fiam elmondása szerint a kislány a kanapén ült széttett lábbal, a nagyi meg a két lába közt puszilgatta. Rákérdeztem, hogy volt-e rajtuk ruha, mire azt mondta, a húgán csak egy fölső volt, de a nagyi fel volt öltözve, és a kezét a lába közé szorította, ott simogatta magát.

„Gyere, játsszunk doktorosat!”

Azt is mesélte a kisfiú, hogy a nagyi szeret velük doktorosat játszani. Olyankor levetkőzteti őket, vizsgálgatja, és azután a gyerekek is

„megvizsgálhatják” az ő testét.

- Anyám mindig is szeretett az unokáival aludni, a saját ágyában fektette le őket, ha nála voltak

– meséli Viktória.

– A fiam most azt mondta, két alkalomra is emlékszik, amikor a nagyi őt is simogatta és puszilgatta, és közben a kukiját húzogatta, megmutatta a gyerek a kezével, hogyan, azt a mozdulatot nem lehet félreérteni. Tudom, hogy anyám az egészségügyben dolgozik, neki mást jelent az emberi

test, de ezt akkor se lehet egy gyerekkel csinálni!

Ő dugott kábítószert a kandallóba?

Viktória azt mondja, most már érti, miért akarta tőlük elvenni az

anyja a gyerekeket, és miért akarja őket csak magának. Szerinte az anyja áll a drog-ügy hátterében is.

Fotó: Ripost-Keller Mátyás

- Anyám még az őszi szünet előtt átjött hozzánk és mindenhová benézett, benyúlt, kérdezgetett, hogyan működik a kandalló. Gépiesen válaszoltam mindenre, közben csináltam a dolgomat. Amikor a fiam beszámolt az őszi szünetben történtekről, azt is elmondta, hogy a nagyi valamit elrejtett a lakásunkban. Keresgélni kezdtem, és a fürdőszobában a párkányon olyan barna növényi szálakat találtam, amik biztosan nem kerülhettek oda tőlünk. Bevittem a rendőrségre, ott mondták, hogy ez heroin.

Fotó: Ripost-Keller Mátyás

Kijöttek hozzánk házkutatásra, és a kandallóban, ahol anyám az őszi szünet előtt matatott, találtak egy kockára hajtogatott alufóliát, benne metamfetamin, azaz kristály volt. A fiam később elárulta, hogy néha a nagyi adott neki olyan tablettát, amire azt mondta, hogy vitamin, de ő furcsán érezte magát tőle. Anyám hozzáférhet ilyesmihez a munkája során is, ezt elmondtam a rendőröknek. Nem volt más választásom: fel kellett jelentenem a saját anyámat.

A Ripost kérdésére a rendőrség azt a választ adta, hogy büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit, melynek részleteiről az eljárás érdekében további információkat nem adhatnak.

Szükség van egy pszichológusra

Viktória segítséget kért a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő

Egyesülettől.

Amikor átolvastuk az ügyben keletkezett iratokat, az egyértelművé vált, hogy azonnal pszichológusnak kell megvizsgálnia a gyerekeket, így ezt indítványoztuk is

– nyilatkozta a Ripost-nak Vidák Aladár.

– Így kiderülhet, hogy a gyerekek élményszerűen adják-e elő a történteket, illetve hogyan élte meg a történteket a hároméves kislány. Egyelőre sok a kérdőjel, de jogvédő egyesületünk és a vezető ügyvédünk, dr. Székely Gábor is arra törekszik, hogy ebben a mindenképpen szomorú és nehéz ügyben kiderüljön az igazság, és ehhez minden segítséget megadunk a családnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól