Létrehozva: 2020.02.04.

Utasokkal teli busz haladt lángolva – videó

Több száz méteren keresztül folyt az üzemanyag egy buszból, majd a busz motortere lángolni kezdett. Ezt sem az utasok, sem a sofőr nem vette észre, és csak a szerencsének köszönhetik, hogy nem történt komolyabb baj.

Vasvár felől Szombathelyre, egy gyárba tartott az a munkásokat szállító autóbusz, ami kigyulladt, majd teljesen kiégett Sorokpolányban hétfőn késő este – írja a 112Press.

[embed]]

A buszból a kastély után, egy italbolt mellett kezdett ömleni az üzemanyag. A jármű ezután megállt Sorokpolány-Alsó buszmegállónál, ahol munkások szálltak fel rá. Elindulás után viszont egy autó előzte meg dudálva, villogva a buszra, majd elállta az útját. Hamar kiderült, hogy vészhelyzet miatt tartóztatta fel a járművet a sofőr, akkor ugyanis már lángok csaptak ki a motortérből.

„Amikor elindult a polányi buszmegállóból, észrevettem, hogy ég a motortér. Dudáltam, villogtattam. A megállótól kb. 50 méterre megállt a busz és gyorsan leszállt mindenki. Pillanatok alatt több méteres lángokkal égett, esélytelen lett volna a közelébe menni, megpróbálni oltani„ – írja a portál olvasója, Horváth Gábor az eset kapcsán.

Az utasok elhagyták a buszt, ami nem sokkal később teljesen lángba borult és egy kisebb robbanást is lehetett hallani.

A helyszínre szombathelyi tűzoltók érkeztek, akik eloltották a lángokat, a busz addigra teljesen kiégett. Senkinek sem esett baja.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak