Létrehozva: 2021.05.20.

Szijjártó Péter bejelentette: újabb két országba utazhatunk a védettségi kártyával

Mongóliával és Georgiával is létrejött a megállapodás, így a hét végétől szabadon utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba.

Mongóliával és Georgiával is létrejött a megállapodás, így a hét végétől karantén- vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön délelőtt.

A Brüsszelben tartózkodó Szijjártó Péter elmondta, az Európai Unió külgazdasági, külkereskedelmi minisztereinek ülésére érkezett, de közben zajlanak a kétoldalú tárgyalások arról, hogy „elismerjük egymás igazolványait más országokkal és ez alapján lehetővé tegyük a szabad utazást”.

A miniszter bejelentette, lezárták a tárgyalást Mongóliával és Georgiával.

„Ennek értelmében mindkét országgal kölcsönösen elismerjük egymás oltási igazolványait, a hétvégétől életbe léptetjük a szabad utazási rendszert, ami azt jelenti, a magyar és mongol, valamint a magyar és georgiai állampolgárok egymás országai között karantén- és tesztkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak” – mondta.

Szijjártó Péter hozzátette: folynak az egyeztetések a többi európai országgal is. Megjegyezte: Európában Magyarország áll a legjobban az átoltottság tekintetében, „mi vagyunk a leginkább biztonságban, ezért mi tudunk a legjobban mozdulni, a többiek kevésbé”.

Jelezte, amint az európai országokkal zajló tárgyalások lezárulnak, bejelentik a megállapodásokat.

Akár már jövőre elérheti a 2019-es szintet a magyarországi turizmus, amelyet a korábbinál többet költő, de nem több mint húszmillió vendégből álló vendégkörre kell építeni, mert nagyobb tömeget egy tízmilliós országba hívni nem célszerű – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

A napilap szerdai számában megjelent interjúban a vezérigazgató közölte: ha nem tör ki a világjárvány, már az idén vagy jövőre meglett volna az eredetileg várt ötvenmillió vendégéjszaka. 2019-ben tartottak ugyanis 41,5 millió éjszakánál.

Mint mondta, nem a vendégéjszakaszám az egyetlen fontos mutató, sokkal fontosabb az egy vendégre jutó napi költés.

Két éve csaknem húszmillió turista járt nálunk, már nem annyira mennyiségi, sokkal inkább minőségi ugrás kell. Többet költő, minőségi vendégkör a cél. Ezért is jó, hogy egyre nagyobb számban jöttek a tengerentúlról is turisták. Ha nincs a Covid, az amerikai vendégek száma már megelőzte volna a britekét – ismertette Guller Zoltán.

Az interjúban felidézik, hogy a vendéglátóhelyeknek és a turisztikai attrakcióknak még az idén kötelező lesz regisztrálniuk a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). Guller Zoltán elmondta, ennek alapján teljes mértékben adatalapú ágazatirányításra térhetnek át az intuíciókon alapuló helyett. Közölte, hogy ezzel az elsők között lesznek Európában.

Ismertetése szerint 2019 nyarától Magyarország valamennyi, csaknem negyvenezer szálláshelyének elemzik az adatait, így pontosan tudják, hogy hány vendég tartózkodik Magyarországon, hány évesek, melyik városban élnek, mikor foglalták a szállást, vagy éppen mennyit és milyen módon fizettek. Az új, big data alapú kutató-elemző tevékenységnek köszönhetően fontos elemzéseket és előrejelzéseket készítenek az ágazat aktuális helyzetéről és jövőjéről, tiszteletben tartva mindenkinek a személyiségi jogait.

A program sikere nem kérdőjelezhető meg, ezért az Országgyűlés elé vitték a kiterjesztését az éttermekre, cukrászdákra, kávézókra, zenés-táncos helyekre, bárokra, minden olyan vendéglátóhelyre, ahol az online pénztárgép kötelező. Ha a parlament elfogadja, a napi átlagforgalmat, az alkoholos és nem alkoholos italforgalmat számlatételenként tudják majd elemezni. Az attrakciók esetében vidámparkok, közfürdők, múzeumok, sportlétesítmények, várak, kastélyok vagy éppen a hop on, hop off buszok adatait tudják majd elemezni. Mivel ezektől függetlenül rendelkeznek a Magyarországra érkező külföldiek mobilcella-információival és bankkártyaadataival is, szinte teljes képet alkothatnak a belföldi és a beutazó turizmusról.

Csehországgal is létrejött a megállapodás, így holnaptól immár mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között. Szijjártó Péter kiemelte: az oltási igazolványokat a két ország kölcsönösen elismeri, így a megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától. „Sokat tárgyaltunk az elmúlt pár napban cseh barátainkkal, hogy lehetővé tegyük a már beoltott polgáraink számára a szabad utazást az országaink között” – írta a miniszter. Hozzátette, hogy Csehország és Magyarország között évente több százezer turista fordul meg, mostantól pedig újra megnyílik a lehetőség a kölcsönös prágai, budapesti, brünni városnézésekre, a fürdővárosok meglátogatására, a balatoni, hévízi pihenésekre.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni