Létrehozva: 2021.09.17.

Így kísérték utolsó útjára az öngyilkos gimnazistát, Gábor osztálytársai is ott voltak a temetésen

A 16 éves vajai Tisza Gábor nemrég az iskolai zaklatások miatt dobta el magától az életét.

Mint a Ripost megírta, a kamasz fiút, Gábort a társai rendszeresen cikizték az iskolában, a fiatal pedig végül nem látott más kiutat, az öngyilkosságba menekült.

Fotó: TV2 Tények

Gábort ma, szeptember 17-én 15 órakor kísérték utolsó útjára. A Blikk úgy tudja, hogy az anyuka és a szűkebb gyászoló család koszorúkkal, virágokkal érkezett leróni kegyeletét a fiú előtt. A lap szerint az osztálytársak is részt vettek a temetésen, illetve az iskola buszával tanárok is eljöttek megadni Gábornak a végtisztességet.

A fiú általános iskolai osztálytársai is eljöttek, illetve volt osztályfőnöke is jelen volt. Gábort református szertartás keretein belül búcsúztatták el, ezt követően kísérték végső nyughelyére. Az urna mögött a megtört édesanya ment, kezében tartva a fia fotóját. Hangos zokogás rázta, ketten is támogatták.

Az osztálytársak a sor végére álltak be, és együtt kísérték a menetet a sírhelyhez. Amikor kiléptek a ravatalozóból, mintha meghasadt volna az ég, ugyanis eleredt az eső, a fiatalok pedig az ernyők alatt összebújva, lehorgasztott fejjel kísérték utolsó útjára Gábort – írja a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz