Létrehozva: 2019.10.19.

Vadászkéssel ölte meg a 20 éves Vivient: 10 oldalas levéllel akarta meghatni a bíróságot a gyilkos

Végül nem olvasta fel a kézzel írt levelet, amiben leírta, miért követte el a szörnyűséget.

Abban reménykedik a vadásztőrrel gyilkoló 23 éves K. Bálint, hogy másodfokon a bíróság enyhít jelenlegi büntetésén, amelynek értelmében minimum 25 évet kell a rácsok mögött töltenie.

Képünk illusztráció

Az elsőfokú ítélet megállapítása szerint a kakucsi fiatalember előre eltervezte gyerekkori ismerőse, a 20 éves M. Vivien megölését, mégpedig úgy, hogy a gyilkosság előtt szadista videókat nézett.

„Ez az elmélet most megdőlni látszik, hiszen a másodfokon eljáró bírói tanács megidézte az összes szakértőt, akik már korábban megvizsgálták ügyfelem pszichés állapotát. Arra a következtetésre jutottak, hogy K. Bálint dühkitörésre hajlamos, és valószínűleg akkor este is hirtelen felindultságból cselekedett. Az úgynevezett „acting out”-állapot miatt ügyfelem még büntethető, de feltételezhetően évekkel kevesebbet kap, mint első fokon. Az előre kiterveltség ugyanis a szakértők véleménye után már szerintem nem megállapítható” – közölte a Blikkel K. Bálint ügyvédje, dr. Lichy József.

Mint azt a Ripost is megírta: 2016. március 4-én a kakucsi lány egy budapesti diszkóban szórakozott barátaival. A fiút hívta, hogy vigye haza, de K. Bálint egy erdőbe hajtott, majd 13-szor szúrt vadásztőrrel Vivienbe. A holttestet avarral fedte le, a kést pedig egy kéménybe dugta, mellé pedig két szál rózsát tett.

K. Bálint több mint tízoldalas jegyzetet készített, amit az utolsó tárgyalási napon akart felolvasni, hogy valamiféle magyarázatot adjon borzalmas tettére. Végül azonban ezt mégsem tette meg, állítása szerint képtelen lett volna nagy plénum előtt beszélni a legbensőbb érzéseiről.

A kézzel írt sorok arról szóltak, hogy a gyilkosság idején a nagyapja állandó parancsolgatása, irányítása miatt mindig feszültségben élt, amit sokáig megpróbált elfojtani magában. A gyilkos arra hivatkozott, hogy Vivien megölésekor robbant ki belőle az összes addig elnyomott stressz és idegesség, de már bánja, amit tett.

K. Bálint ügyében jövő héten ítélet várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban