Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.06.

Vádat emeltek a Dózsa György úti gázoló ellen

A 2017-es balesetben két ember halt meg.

Benyújtotta az illetékes kerületi ügyészség a vádiratot a bíróságra a Dózsa György úti gázolás ügyében. A vádirat szerint a 41 éves M. Richárd jogosítvány nélkül, a megengedett 50 helyett 135-tel, vagy még annál is gyorsabban ment, és nekiütközött egy másik autónak, ami ezért a buszmegállóba csapódott.

A másik autós is felelős a balesetért, mert nem adta meg az elsőbbséget.

Mindkét férfi ellen vádat emeltek.

Mint arról a %Ripost% is beszámolt, 2017 májusában M.Richárd 135-140 km/h sebességgel ment a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. A másik férfi is  szabálytalanul közlekedett,  kis ívben  kanyarodott be M.Richárd elé,  nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül.

A két szabálytalanul közlekedő autós így egyszerre ért oda  a kereszteződésbe, és mindkettő felsodródott a járdára. Három gyalogost elütöttek.  A szabálytalanul kanyarodó autó ablakán kiesett az egyik utas, ő a helyszínen meghalt. A másik utas a kórházban vesztette életét.  A három elütött gyalogos könnyebben sérült.

A balesetben a sofőrök is megsérültek. A gyorshajtó könnyebben, a szabálytalanul kanyarodó viszont életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset elkerülhető lett volna, ha betartják a szabályokat.

A vádiratból kiderül, hogy M.Richárd jogosítványát egy másik baleset miatt korábban már bevonták.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát