Létrehozva: 2021.06.25.

Órák vannak hátra, vajon hoz-e a hidegfront pusztító tornádót? A szakemberek elárulták!

Brutális pusztítást végzett a magyar határtól alig 100 km-re egy, a szakemberek szerint akár F4-es erősségű tornádó. A hőségnek nálunk is egy közeledő hidegfront vet véget, kérdés, hogy mit hoz magával.

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt: többen meghaltak és rengetegen megsérültek, amikor csütörtök este tornádó söpört végig Csehország déli részén.

Legalább három ember meghalt, és több mint hatvanan megsérültek, tízen közülük súlyosan.

Az ügyben megszólaló szóvivő szerint ezek a számok csak a kórházban kezeltekre vonatkoznak, a mentők a helyszínen több száz személynek nyújtottak elsősegélyt, illetve kezelték sérüléseiket.

„A kórházakban három embert nem sikerült megmenteni, sérüléseik rendkívül súlyosak voltak. Nem kizárt, hogy az áldozatok és a sérültek száma a nap folyamán még változni fog, mert a szélvihar pusztította épületek átkutatását a tűzoltók még nem fejezték be„ – tette hozzá.

Iszonyatos pusztítást végzett a forgó szél Fotó: BNO News

A jégesővel kísért tornádó legsúlyosabban Hodonín és Breclav városok környékét sújtotta, ez lényegében a Brünn-Pozsony autópálya cseh-szlovák államhatár előtti oldalán terül el. Szemtanúk közlése szerint több helyen teniszlabda-nagyságú jégdarabok is hullottak az égből.

Nemrég hazánkban, Orosházán is végig söpört a cseh forgó szél egy kisebb testvére: az „csak” fákat csavart ki, és kisebb rongálást végzett az épületekben.

Orosházán is pusztítást végzett a forgószél Fotó: OKF

„A vihar másodpercek alatt csapott le. Kijöttem az udvarra, amikor láttam, hogy leszakad az ég. Néhány perccel később hallottam, hogy az összes cserép lerepült a tetőnkről, de ekkor még szakadt az eső, ezért visszamenekültem a lakásba. A vihar után felmértem a károkat, és akkor vettem észre, hogy egy nagy lyuk tátong a tetőn” – mesélte egy helyi lakos az OrosCafénak.

Viszont jogos a cseh példát látva az aggodalom, vajon a hazánkat hamarosan elérő hidegfront hoz-e hasonlóan pusztító tornádót? A szakemberek adták meg erre a választ az Időkép Facebook bejegyzésében:

„Ez a vihargóc Lengyelország felé mozgott tovább. Idehaza is várható zivatartevékenység, de szerencsére nagyon kicsi az esélye, hogy ilyen szélsőséges jelenség kialakuljon.” – írták.

Mindenesetre ma estére már több megyében riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, ugyanis heves zivatarok, erős szél az biztosan várható.

A hétvégén gyenge hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a szív-és érrendszeri betegek panaszai fokozódhatnak. Náluk mellkasi fájdalom, vérnyomás emelkedés jelentkezhet, valamint a stroke kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az ízületi fájdalmak is felerősödhetnek. Korábbi műtétek és csonttörések helyén fájdalom alakulhat ki.

A hidegfront előtt heves zivatarok alakultak ki az országban, délen extrém méretű jég pusztított. A Csongrád-Csanád megyei Tömörkényen mindent szétvert a jég. Reggelig további heves zivatarok várhatók az országban, komoly szélrohamokra (akár 100-140 km/h) és károkozó jégre van kilátás.

Franciaországba a heves viharok június 21-én érkeztek meg és rögvest erős pusztításba is fogtak. Saint-Nicolas-de-Bourgueil rögtön egy tornádóval indultak az események, mely a házakat és az autókat is szép számban rombolta. A fákat és a villanyvezetékeket sem kerülte el, így nyomában nem csak törmelék, hanem áramkimaradások is voltak.

Vercel-Villedieu-le-Camp sem jár sokkal jobban, ide ugyanis a nagy meleg és a vihar találkozásának egy kicsit sem kedvelt vendége, a jégeső érkezett meg. Egy jégverés az intenzitástól függően már egészen kis darabokkal is képes igen nagy pusztítás végezni, itt azonban teniszlabda méretű jéggel kellett számolni. Az autókban esett kár itt is jelentős, de a növényzet sem úszta meg ép bőrrel a dolgot.

Persze a vihar csapadékot is hozott magával, tekintélyes mennyiségben, és igyekezett rövid idő alatt megszabadulni tőle. Ennek eredményei pedig a kiterjedt villámáradások, melyek nem csak a házakat rongálják, hanem közlekedési fennakadásokat és útlezárásokat is hoznak magukkal. Reims északkeleti városrésze is kénytelen volt belekóstolni ezekbe az eseményekbe, amik ráadásul áramkimaradásokkal is párosultak.A Reuters szerint a vihar elvonulása alatt mintegy 44 000 villámmal is számolni kellett, ami elég magas szám, ám szerencsére maguk a villámok nem okoztak különösebb problémákat. A vihar más összetevői azonban igen, és hatásukra egy 18 éves férfi el is tűnt, őt a hatóságok nagy erőkkel keresik. A meteorológusok pedig nem tudnak jó híreket adni, a viharok ugyanis napokig is jelen lehetnek a területen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét