Létrehozva: 2021.03.11.

Kiderült, milyen vakcinaszállítmányok érkeztek csütörtökön Magyarországra

A kínai Sinopharmból megérkezett a második szállítmány, illetve az AstraZeneca vakcinájából is kaptunk.

450 ezer adag Sinopharm és 55 200 adag AstraZeneca vakcina érkezett csütörtökön Magyarországra.

A kínai Sinopharmból az előző, több mint félmillió adagot mára gyakorlatilag felhasználták a háziorvosok a regisztrált idősek oltására. Az új szállítmánnyal együtt már egymillió adag kínai vakcina érkezett Magyarországra.

Az AstraZeneca oltóanyagából eddig összesen 405 ezer adag érkezett, és értesülések szerint ebből a vakcinából a következő hetekben a vártnál jóval kevesebb érkezhet Magyarországra.

Sorra adják be a koronavírus elleni oltásokat az embereknek
MTI/Illyés Tibor

Magyarország már 5 oltóanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás, több mint egymillió a beoltottak száma, amivel az ország a második helyen van az átoltottságban az uniós ranglistán. A lakosság 11,34 százaléka kapott már oltást, míg az uniós átlag 6,89 százalékos.

A közlemény arra is kitér, hogy az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növelte Magyarország a lekötött Pfizer-BioNtech-oltóanyag mennyiségét, így már összesen 31 millió adagot kötött le az ország. Ebből 24 millió adag oltóanyag uniós beszerzés, ennek eddig a 6 százaléka érkezett meg három gyártótól, a Pfizertől, a Modernától és AstraZenecától.

Az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön jelentette be, hogy forgalmazásra ajánlja az Európai Unióban a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagot. A vakcina európai uniós forgalmazását az EMA ajánlását követően az Európai Bizottságnak kell hivatalosan engedélyeznie. A Janssen oltóanyagból 4,36 millió adagot vár Magyarország, amely ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé, mert ez az első olyan vakcina, amely egydózisú.

Fotó: Getty Images

A portál közleménye emlékeztetett: miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég érkezik majd a következő hónapokban. Az eddig érkezett Szputnyik vakcinával a regisztrált idősek oltását végezték és jelenleg is végzik a kórházi oltópontokon, a legutóbb érkezett 180 ezer adag első dózisú vakcinával akkor kezdődhet meg az oltás, ha arra a Nemzeti Népegészségügyi Központ megadja az engedélyt.

Az Európai Gyógyszerügynökség március 4-én jelentette be, hogy a Humángyógyszer Bizottsága megkezdte az orosz fejlesztésű Szputnyik V (Gam-COVID-Vac) koronavírus elleni oltóanyag folyamatos felülvizsgálatát. Az EMA közleménye szerint az oltóanyag uniós kérelmezője az R-Pharm moszkvai székhelyű gyógyszergyár németországi leányvállalata.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában