Létrehozva: 2017.11.15.

Vallott a tápiószelei lány, aki a saját apjától szült gyereket

Zárt ajtók mögött tartották annak a lánynak a kihallgatását, akit, a vád szerint, 13 évesen többször is megerõszakolt a vér szerinti apja.

Mint arról a %Ripost% is beszámolt: B. Lászlót azzal vádolják, hogy 2013-ban többször begyógyszerezte és megerőszakolta a saját lányát. A vérfertőző kapcsolatból egy kisfiú is született. 

 

A lányára fogta a dolgot

Az apa először tagadott a bíróságon, majd sírva bevallotta, hogy megtörténtek az együttlétek. Vallomásába azonban a lányára kente az egészet, azt állította, Viktória előre kitervelte, hogy elcsábítja.  

B. Viktória még egy évvel kisfia születése után sem volt képes beszélni arról, hogy ki a baba apja. Aztán erőt vett magán, biciklivel a rendőrségre hajtott és mindent elmondott. Szeptember végén, az első tárgyalási napon hiába idézték be, nem jelent meg. Akkor a bíró azt mondta, nem ismert a lány lakcíme.

Azóta utolérték, és zárt ajtók mögött vallomást tett.

A %Ripost% úgy értesült, hogy ezúttal fenntartotta, amit korábban a rendőröknek mondott. A pszichológus szakértő szerint egyértelmű, hogy a lányt trauma és erőszak érte. Végig összeszedett és határozott volt, akkor sírta el magát, amikor az apjával szembesíttették.

B. Viktória azóta kétgyermekes édesanya, a korábbi tárgyaláson elhangzott, hogy otthonról egy nála jóval idősebb férfihoz költözött, majd a gyerekeivel nevelőszülőkhöz került. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz