Létrehozva: 2022.01.25.

Változást hoz a következő napok időjárása, erre kell készülni

Hamarosan enyhülés veszi kezdetét.

Szerző Ripost

Kedden északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de csak elszórtan fordulhat elő kisebb vegyes csapadék. A nyugatias szél gyenge marad. -5 és +6 fok között változik a hőmérséklet – északnyugaton lesz a legenyhébb idő – írja a Köpönyeg.

Fotó: Pixabay

Szerdán délelőtt még erősen felhős lesz az ég, keleten sűrű ködfoltok is lehetnek. A Tiszántúlon hószállingózás kialakulhat. Délután aztán északnyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet. 0 és +6 fok közé enyhül a levegő.

Csütörtökön délnyugaton várható a legtöbb napsütés, északkelet felé haladva egyre vastagabb lesz a felhőzet. ÉK-en kisebb havazás, havas eső előfordulhat. Általában +2 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, de ÉK-n még mindig csak 0°C körül alakul a hőmérséklet.Pénteken változóan felhős lesz az ég, emellett főleg délnyugaton, nyugaton várható napsütés. Elszórtan kialakulhat kisebb vegyes csapadék. Az északnyugati szél megerősödik. A maximum +6 fok körül valószínű.Szombaton napközben beborul az ég, és egyre többfelé várható kisebb eső, szitálás; északon, északkeleten havas eső, hó is lehet. +4, +5°C körül valószínű a csúcsérték.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét