Létrehozva: 2020.04.16.

Váratlan fordulat: Megfutamodik a VV-Fanni-ügy koronatanúja

A bűncselekmény koronatanúja meggondolta magát, nem akar vallomást tenni a bíróságon.

A volt valóságshow-szereplő két és fél éve tűnt el, minden jel szerint megölték. Az ügy első és eddig egyetlen tárgyalásán bombaként robbant a hír, amikor az ügyész bejelentette: van egy jelenleg is börtönben ülő rab, aki kulcsfontosságú információkkal bír Fanni halálával kapcsolatban. Erről pedig levelet is írt.

Mint ahogy a Ripost is beszámolt róla, a vádhatóság képviselője a levél bemutatása után indítványozta az elítélt meghallgatását.

A titokzatos tanú az ígérte korábban, hogy elárulja, ki ölte meg Fannit, sőt, arról is említést tett, hogy a holttestét nem a Dunában kell keresni.

A férfi állítólag egy cellában ült az ügy vádlottjával, B. Lászlóval, aki a börtönben megvallotta neki, hogy mit követett el.

Az értékes információkért cserébe a rab az kérte, hogy engedjék el büntetése még hátralévő részét.

A járványhelyzet miatt a tárgyalás – ahol meghallgatták volna a rabtársat – elmaradt, időpontja a mai napig bizonytalan. A Fővárosi Törvényszék azonban nemrég egy levelet kapott a koronatanútól, amelyben azt kéri, mentsék fel a vallomástétel-kötelezettsége alól – írja a Blikk.

Kiderült: újabb levelében zavarosan arról ír, hogy fél, sőt retteg, ezért nem mer a bíróság elé állni. Érzéseit nemcsak az táplálja a lap szerint, hogy meglátása szerint az ügynek komoly politikai szálai is vannak, de a koronavírus-fertőzés veszélye is meghátrálásra kényszeríti.

Végül arról vall, hogy míg őt vasra verve vezetik majd be a tárgyalóterembe, ahol mindenki számára kitudódik a személye, addig az ügy egyetlen vádlottja szabadon, vasalt ruhában, felkészülten hallgatja a szavait, amelyek szerinte alkalmasak lehetnek, hogy később megpróbálják „jobb belátásra bírni”.

„Végtelenül elkeserít, hogy egy ilyen fontos tanú megpróbál kihátrálni a vallomástétel alól. Ez a személy korábban gyakorlatilag azt sugallta az írásaiban, hogy tudja, mi történt Fannival, erre most megpróbálja az egészet semmissé tenni. Remélem, végül mégis beszél, és megtudjuk, mit mondott neki a gyanúsított a börtöncellában” – reagált a fejleményekre dr. Lichy József, aki Fanni családjának jogi képviseletét látja el az ügyben.

A Blikk úgy tudja, ilyen könnyen nem tud majd a férfi kitáncolni a tanúskodás alól: a Fővárosi Törvényszék mindössze annyi engedményt adott neki, hogy a vallomását írásban teheti meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját