Létrehozva: 2020.10.02.

Varga Judit: A „józan ész„ felé kellene terelni az internethasználatot

A Digitális Szabadság Bizottságot nem azért hozta létre tavasszal a kormány, hogy cenzúrázza a Facebookot, hanem hogy a jogállamisági garanciákat vizsgálja az interneten – mondta az igazságügyi miniszter egy pénteki budapesti, online is közvetített konferencián.

Varga Judit az Antall József Tudásközpont által ötödszörre megrendezett think.BDPST elnevezésű innovációs fórumon szólalt fel. Közölte: azt vizsgálják, hogy miként érvényesül a jog az interneten, például a fogyasztók vagy a gyermekek védelme. A kérdés az, hogy adottak-e a technológiai óriásvállalatokkal szemben az offline világban „megszokott” jogállamisági garanciák, vagy létre lehet-e hozni azokat. Amikor ugyanis az állampolgároknak gondjuk akad az online térben, egyáltalán nem biztos, hogy be tudnak menni egy hivatalba orvosolni a problémát, ezek a cégek nem feltétlenül kötődnek országhatárokhoz – mutatott rá a miniszter.

Fotó: MTI

Véleménye szerint egy államnak folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a világ változását, és mivel az dinamikus, a jogszabályokat úgy kell kialakítani, hogy alkalmazkodni tudjanak a körülményekhez. A technológiai óriásvállalatok többféle kérdést is felvetnek: az adózásuk és a véleményeket korlátozó tevékenységük egyaránt vitatható. Ezek más kört érintő, más szempontrendszert kívánó témák – mondta Varga Judit, hozzátéve: az Igazságügyi Minisztérium inkább a jogállamisági dilemmákra összpontosít.

Úgy fogalmazott, hogy az online térben „pszeudojogrendszerek” alakulnak ki. A nagyobb szolgáltatók saját működési modellel rendelkeznek. A fogyasztó a kattintásaival általános szerződési feltételeket fogad el, ezáltal esetleges jogsérelme kikerülhet saját országának szuverén joghatósága alól. Probléma akkor adódik, ha valaki nem érti, hogy mi történik vele, miért érte őt szankció a közösségi oldalon, és nem tudja megtenni a „megszokott” intézkedéseket, nem áll módjában például bíróságra menni. A miniszter megjegyezte, hogy adott esetben egy magyar állampolgár nem is egy tisztviselő, hanem egy algoritmusokat követő számítógép döntésével áll szemben – írja az MTI.

Varga Judit közölte, hogy összeállítottak egy nyilvánosan elérhető dokumentumot az eddigi információik alapján, és továbbra is várják az érintett intézmények és az állampolgárok tapasztalatait. A kérdésük az, hogy van-e szabályozói feladat a témában, és ha igen, akkor azt magyar vagy nemzetközi szinten kell-e ellátni.

A miniszter úgy vélekedett, hogy az embereknek a „józan ész” felé kellene terelniük az internethasználatukat. Fontos tudatosítaniuk, hogy nem feltétlenül az a valóság, amit a saját hírfolyamukban látnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát