Létrehozva: 2020.04.30.

Varga Judit: Kérjenek bocsánatot a Magyarország elleni kampány irányítói!

Az igazságügyi miniszter úgy látja, itt az ideje, hogy bocsánatot kérjenek a magyar emberektől az utóbbi hetekben Magyarország ellen folyó széles körű, összehangolt nemzetközi lejárató kampány szervezői és irányítói, a magyar ellenzéki pártok politikusai.

 

 

Az Európai Bizottság alelnöke tegnap hivatalosan is elismerte, hogy a koronavírus-törvény nem ellentétes az uniós joggal. Varga Judit a Facebook-oldalán csütörtökön azt írta: hetek óta mást sem tesznek, mint hogy Budapesttől Brüsszelig diktatúra kiépítésével vádolják a magyar kormányt. Olyan egyértelmű hazugságokat terjesztenek, mint hogy felfüggesztették a magyar Országgyűlés működését, csökkentették az országgyűlési képviselők ellenőrzési jogát a kormányzati döntések felett. Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar Országgyűlés normális rendben működik, a magyar képviselők pedig erősebb jogosítványokkal rendelkeznek a veszélyhelyzet visszavonása ügyben, mint sok európai kollégájuk.

A miniszter értékelése szerint az ellenzék európai parlamenti képviselői „egymással versengve terjesztik az álhíreket Brüsszelben” és minden nap azon sajnálkoznak, hogy az európai intézmények nem lépnek fel látványosabban Magyarország ellen. A Magyarország ellen indított ellenzéki „hecckampányt” azonban az Európai Bizottság alelnökének szerdai nyilatkozata teljességgel hiteltelenné tette – közölte Varga Judit.

Úgy fogalmazott: a magyar emberek nevében is elvárják, hogy az ellenzék azonnal függessze fel a vádaskodást és nyilvánosan kérjen bocsánatot az ország „jó hírének tudatos leépítése miatt”. Az Európai Bizottság állásfoglalása rávilágított, hogy van értelme kiállni Magyarországért a nemzetközi színtéren, hiszen alapos jogi érveléssel, a tények talaján állva sikerülhet megcáfolni az alaptalan vádaskodást – írta az igazságügyi miniszter.

Arra hívta fel a figyelmet: a magyar kormány továbbra is azon dolgozik, hogy megvédje a magyar emberek életét, egészségét és munkahelyét, illetve, hogy sikerüljön mielőbb újraindítani a magyar gazdaságot. Egy világválság közepén szolidaritásra és összefogásra van szükség, hogy egyetlen magyar se maradjon egyedül! – írta a Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast