Létrehozva: 2020.01.18.

Varga Mihály: A magyar gazdaság továbbra is az Európai Unió élmezőnyében

A tavalyihoz hasonlóan az idei is jó éve lesz a magyar gazdaságnak Varga Mihály szerint.

A tavalyihoz hasonlóan az idei is jó éve lesz a magyar gazdaságnak a pénzügyminiszter óvatosan optimista várakozása szerint. Ennek érdekében a kormány újabb szerkezetátalakító, beruházás- és foglalkoztatás-ösztönző, adócsökkentő, az otthonteremtést és a lakásfelújításokat támogató lépésekre készül – mondta a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban Varga Mihály.

A tavalyi erős és lendületes éve volt a magyar gazdaságnak, folytatódott az előző év dinamikus növekedése. Európai összevetésben dobogósak vagyunk,

sőt volt olyan negyedév, amikor mi voltunk a legerősebbek – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Az idei várakozásokról szólva hozzátette: bár a tavalyi öt százalékhoz közeli bővülés után némi lassulásra számítanak, a négy százalék körüli GDP-növekedést reálisnak tartják 2020-ban.

Elmondta, hogy bár a magyar munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, a cél az, hogy a következő években tovább bővítsék a foglalkoztatást.

Úgy számolunk, hogy még háromszázezer embert be lehet vonni a magyar munkaerőpiacra„ – jegyezte meg Varga Mihály.

Kiemelte, hogy a vállalkozók adó- és adminisztratív terheit tovább akarják csökkenteni. ”Töretlenül nőnek a bérek a versenyszektorban, ezzel lépést kell tartani az állami intézményeknél is„ – mutatott rá a pénzügyminiszter.

Az egyszámjegyű szja bevezetésére vonatkozó kérdésre úgy felelt, hogy az – sok más javaslattal együtt – továbbra is az asztalon van. Egyszerre bevezetni a háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó adómentességét és az egy számjegyű szja-t azonban valószínűleg olyan ugrás lenne, ami az államháztartás korlátaiba ütközne.

Elmondta, hogy az idén új, hosszabb futamidejű állampapírok is megjelennek majd a piacon, amelyekkel szeretnék lekötni a lakossági többletjövedelem egy részét.

Az a céljuk, hogy a devizában fennálló államadósság további csökkenése érdekében a teljes lakossági állampapír-állomány érje el a tizenegyezermilliárd forintot,

tehát duplázódjon meg a 2018. évihez képest. Most hétezer-ötszázmilliárd fölött tartunk – tette hozzá.

Az otthonteremtési támogatásokról szólva kiemelte, hogy nagyobb hangsúlyt szeretnének tenni a lakásfelújítások támogatására, hiszen ötszázötvenezer üres lakás van Magyarországon, és ezek egy része megfelelő támogatással alkalmassá tehető az otthonteremtésre. Mint megjegyezte, ezek részleteiről várhatóan néhány hét múlva tudnak beszámolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra